Az elmúlt időszakban a nagyszülők aktívan segítenek a gyermekem körül, de élénken emlékszem, milyen nehéz volt az első néhány év. A lányom apukája külföldön dolgozott, így a hétköznapok (és hétvégék) terhe szinte teljesen rám hárult.
Az első 4 évben gyakorlatilag egyedül próbáltam mindent megoldani, ami nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is kimerítő volt. A távolság miatt nem tudtuk megadni egymásnak a támogató közeget, de nem volt választásunk, hiszen két ház felújításának kellős közepén voltunk.
Utólag persze érezzük mindannyian, hogy ez az erőfeszítés hihetetlenül megérte, de akkor és ott mindenkit megviselt az átmeneti időszak – még úgy is, hogy tudatosan próbáltunk a szép dolgokra fókuszálni. Olvass még a témában
Azóta is érzem, mennyire fontos a támogató közösség – legyen az családi, baráti, vagy akár helyi, közösségi szintű. Amíg a gyerekek kicsik, különösen nagy szükség van segítségre, később talán könnyebb, de a biztos háttér sosem veszít jelentőségéből.
Hogyan gondolkozunk erről „nagyban”?
Egy friss kutatás szerint a szülők 78%-a úgy érzi, hogy a „falu”, avagy a közösségi támogatás fogalma alaposan megváltozott az elmúlt években, és a megkérdezettek 86%-a teljesen eltérő támogatási rendszert alkalmaz, mint amiben felnőtt.
A felmérés szerint a mostani szülők gyermekkorában átlagosan 8 különböző felnőtt játszott aktív szerepet: korábban a család tagjai – nagyszülők, nagynénik és nagybácsik – alkották a legfontosabb támogató közeget.
Ezzel szemben a mai szülők átlagosan 7 főre számíthatnak, ami nem drasztikus csökkenés, de a támogatók között egyre kevesebb a vérszerinti rokon. Az anyák és apák még mindig az élen állnak, de egyre nagyobb szerepet kapnak a barátok és a szülőtársak.
