4/4 Ami igazán számít

Bár első olvasásra meglehetősen szentimentálisnak tűnhet, valójában a szortírozással komoly lelki munkát is végzünk. Elkezdjük egyre jobban lecsupaszítani magunkat és ki tudja, a végére lehet ott állunk, pőrén, bizonytalanul. Egyes tárgyak védik a lelki biztonságunkat, ezért az évek múlásával elkezdjük őket védőpajzsként használni. Szortírozás után viszont megtörténhet, hogy elsőre nem találjuk a helyünket, hiszen lebontottuk a falainkat.
Ezen a ponton tanulhatjuk meg igazán, hogy nem a minket körülvevő környezetünk számít, csakis életünk szereplői. Nem a kocsink, lakásunk, ruháink határoznak meg, még akkor sem, ha mostanság minden ezt akarja velünk elhitetni. A szortírozáshoz bátorság kell, mert onnan már nem lehet elbújni, de mindenképpen megéri.