🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/7 Bezzeg az én időmben…
A 6-7 éves kor még nem az az időszak, amikor a gyerek papolásnak veszi, ha a szülő a saját gyermekkoráról kezd el sztorizgatni (az majd néhány évvel később jön).
Ilyenkor még megnyugtatólag hat, ha őszintén bevalljuk az iskolával kapcsolatos kezdeti félelmeinket, majd hozzátesszük, hogy ezek jórészt alaptalanok voltak.
Az iskolában vannak szabályok, meg kell felelni bizonyos elvárásoknak, de alapvetően nem egy börtön.
Rengeteg új dolgot lehet megismerni, új barátokat szerezni, ráadásul a nyári szünet is sokkal hosszabb, mint az óvodában volt, legalább két teljes hónap.
5/7 Semmiképp se mondd neki: ne félj!
Fölösleges a leendő elsőst még azzal is terhelni, hogy ne féljen az iskolától.
Természetes, ha fél, ha szorong, ha nem tudja, mi vár rá és ettől néha rosszul érzi magát.
Féljen csak, ebből is látszik, hogy tisztában van a helyzettel, jól látja, hogy nagy változás következik be az életében és később büszke lehet arra, hogy ügyesen helyt állt.
A legtöbb iskolába már az első napon nyolc órára bent kell lenni a tanteremben, így a korán kelés garantált.
A szülő feladata, hogy a gyermek időben lefeküdjön, mindent előkészítsen a másnapra, ha lehet, még előző este, hogy az első reggelen minden flottul menjen, ne kelljen kapkodni.
Az sem számít túlzásnak, ha a kedvenc reggelijét kapja az újdonsült kisdiák, mielőtt a hátára akasztjuk az iskolatáskát.