Akiknek egy életen át tartó szerelem adatott meg, azok a legszorosabb, és legmagasabb szintű szeretetkapcsolatban élnek, és finoman csiszolódtak egymáshoz az idő során, mint édesvízi kövek. Egymás mellett úgy léteznek, hogy a másik is kap levegőt, és van elegendő élettere. Nem sodródnak el egymástól, ellenállnak természeti és emberi erőknek, megtalálták a szeretet egyensúlyát, és megtanulták egymást. Az ilyen szerelmet irigyen, féltékenyen figyeljük, és magunknak is ilyet képzelnénk, de a szerelmi társasjátékban végzetesen bután és inkompetensen viselkedünk, hibát hibára halmozunk.
Belehajtjuk a fejünket a konvencionális világ elvárásainak ölébe, tesszük, amit elvár és diktál a szűk család, a biológiai óránk, és a társadalom. Ujjunkon eljegyzési gyűrű, máris kipipálva egy rubrika a női lét lépcsőfokainak teljesítménytáblázatán, hisztérikus, virtuális lánysikolyok a közösségi hálón, kommentlavina, és lájkcunami. Hátradőlünk, hiszen megállíthatatlanul zakatolunk a Boldog Élet nevű állomás felé. Ilyen egyszerű lenne?
Férjhez megyünk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk? Persze, hiszen eszünk ágában sincs tövisbokros ösvényeken bukdácsolva botorkálni a napsütötte tisztás felé – és ez a helyzet most kínálja magát, élnünk kell vele, meg kell ragadnunk a pillanat grabancát. De miért érezzük úgy mégis, hogy az ujjunkra húzott gyűrűvel véget ért eddigi életünk? A gyűrű finom kidolgozású, egyszerű, véset nélküli darab, mégis idegennek tetszik, túl feltűnő, túlságosan kihívó – zavartan, idegesen forgatjuk, és bár nem hiszünk a jelekben, most jöhetne valami, amitől könnyű volna a döntés. Olvass még a témában
„Ha fontos vagy neki, majd ő keres!” – Ezeket a párkapcsolati szabályokat inkább felejtsd el!
Hogyan viselkedjünk vendégként egy olyan esküvőn, amit ellenzünk?
Inkább a nők szoktak mosolyogni. Az igazi különbségek férfi és nő között
„Elengedtem, nem kérdeztem, mi az oka.” Mi történt, amikor a házastársad válni akart, de te nem?
Kettéválik az út, melyiken induljunk el?
Kudarc-e a szakítás, elbuktunk-e női létünk első, nagy megmérettetésén? Vagy hajtsunk fejet a társadalmi elvárásoknak, és hazudjunk önmagunknak, és másoknak egy életen át? Mert van úgy, hogy egy egész életet leélünk az igazság elferdített, vagy teljesen elhallgatott változatával, szépítünk, finomítunk. Mielőtt a külvilág elé tárjuk valódi életünket, retusálunk egyet rajta, mint egy előnytelenre sikerült fotón. Megszerkesztjük, szépre változtatjuk, hogy mi is beleférhessünk a konszolidált élet sablonba. Szerkesztünk magunk köré irigylésre párkapcsolatot, jól fizető állást, anyagi biztonságot. Senki nem veszi észre, hogy a szereplőket és a körítést mind oda montíroztuk, mert az emberek ma nem szeretnek szerencsétlen történeteket hallgatni.
