A felbontott eljegyzések, széthullott családok, a bántalmazott nők, elhanyagolt gyermekek és tönk szélére került hiteltörlesztők lehangolnak, visszavetnek. A rendezett életűek klubja nem fogadja be a befizetetlen számla halmozókat, a kettétört karrierjükön kesergőket, a gyermekeiket kínlódva egyedül nevelőket. De a nyitott házasságban élőket sem, és a szeretőket is kivetik maguk közül. Nem vállalod fel a kudarcodat, végsőkig ragaszkodsz a látszat fenntartásához, kirakatházasságokban élsz, képmutató, kívülről színes, a fonákján pedig szürke kapcsolatokban. Hogy vagy? Nagyon jól, minden szuper. Valójában belül rothad az életed, vagy már egészen élettelen és üres, nem ad életjelet.
Feddhetetlen életet élsz? Csodás körmondatokban méltatod és dicsőíted a házasság intézményét, de mi lenne, ha egyszer valaki belesne a kulisszáid mögé? Mit látna akkor, ha véget ér az előadás és behúzzátok a függönyt? Akkor következne a társas magány felvonása, de ez már zártkörű. Társas magány, amiben van titkos virtuális kalandozás, szexchat, swinger, szerető, nyitott házasság, és zéró kommunikáció.
Soha meg nem valósult álmokat kergetsz, azokkal béleled körbe önmagad, olyan jó hozzábújni az álmokhoz, látod magad a jövőben, amikor végre legálisan és megérdemelten vagy örökös tagja a rendezett életűek klubjának. Vizualizálsz álomházakat, álomautókat, szép vagy, egészséges és irigylésre méltó. Amikor nagy néha kettesben önmagaddal bevallod magadnak, hogy hazugságban élsz, mindenfélét felhozol mentségedre, hogy miért nem tudod ennek a felét sem megvalósítani. Ez így megnyugtató számodra, kifelé tehát marad a színes kirakat, és a retusált kép, a photoshopolt verzió. Olvass még a témában
Április a szakítások hónapja: így tedd túl magad a szívfájdalmon, ha véget ért a párkapcsolatod
„Ábrándozunk, hogy megmentjük a lányt” Mi az, amit minden férfi tesz, de senki sem ismeri el?
„A csajom azonnal lelépett” – Férfiak, mi történt, amikor elvesztettétek a vagyonotokat?
Esküvő másodjára: ezért hiszek válás után is a házasságban
„Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható!”
A pozitív újrakezdés technikájának fontosságát Thomas Edison szavai világítják meg a legérzékletesebben, amit mindannyiunknak el kellene sajátítani.
A szakítás nem kudarc. Kell, hogy legyen annyi kurázsi az emberben, hogy méltósággal, és emelt fővel lezárjon valamit, ami nem működött, hátrahagyja a fájdalmakat, és magával vigye a kapcsolatból azt, ami szép volt. Kell, hogy legyen annyi erő, és érzelmi érettség valakiben, hogy azt tudja mondani, mi nem egymás útjai vagyunk, nekünk soha nem lesz megingathatatlan társszerelmünk. Mi soha nem fogunk összecsiszolódni, és nem fogunk egy irányba tekinteni, és soha nem fogjuk együtt végigjárni a hosszú utat, hogy ráncos kezeink összekapcsolódjanak. Mi nem fogunk soha együtt rábólintani a tényre, hogy a teljes élethez szövetség kell. Mert a mi kettősünk nem éri meg a hajnalt sem, és ezért kár sajogni, sírni, inkább egykori szerelmünkből vegyük ki, ami szép volt, épülésünket szolgálta, és tegyük fel kiemelt helyre, az emlékek polcára.
Senki nem fog minket máglyán elégetni, nincs megbélyegzés, nincs skarlát betű. Inkább legyünk büszkék, hogy meghoztuk a döntést, végigcsináltuk és kiléptünk. Nem maradtunk benne a kapcsolatban, mint egy nyikorgó, rozsdás, leszakadni készülő hintában, amiből csak idő kérdése, mikor zuhanunk ki.
A szakítás nem szégyen, nem kudarc. Az eljegyzés felbontása – túl a szívfájdalmon – semmilyen megbélyegzést nem jelent. Nem szemérmetlen, szégyenletes, sajnálnivaló. Eddigi világunk darabokra hullott. De a világon kívüli, nyomorult érzés idővel enyhül, tudnánk-e belőle előnyt kovácsolni? Figyelmeztetést kaptunk-e kibírhatatlannak tűnő keserűséggel, azt, hogy változnunk kell és változtatnunk. Nagyfokú érzelmi érettségre vall, ha azt is meg tudjuk fogalmazni már, hogy mire nincs szükségünk.
A szakítás utáni állapot lehetőség a tisztánlátásra, a lelkiismeretünkkel való számvetésre. Mit rontottunk el? Egyáltalán elrontottunk valamit? Mit nem adtunk meg a másiknak, és mit hiányoltunk a kapcsolatból? A szakítás utáni állapot a lélek lecsendesülésének folyamata. A folyamat végén az érzelmek leülepednek bennünk, és eljutunk odáig, hogy úgy érezzük, a fájdalom ellenére mégis magunkkal vittünk valami fontosat, ami későbbi épülésünket szolgálja.
