Gyönyörű piros szettek februárra – nem csak Valentin-napi randikra, lelőhelyekkel
A piros az idei tél egyik kedvenc színe, nem véletlenül. Amellett, hogy nőies és romantikus árnyalat, vad és…
2024.02.03.
Az ELTE anglisztika szakán végeztem, ahol média specializációsként volt lehetőségem megismerkedni az újságírással. Itt jött a lehetőség 2012-ben, hogy az akkor induló Men’s Health magazinnál gyakornokoskodjak. Az évek során dolgoztam még a Runner’s World, a JOY és a Playboy szerkesztőségében, ahol interjúkat készítettem, cikkeket írtam, fordítottam a nyomtatott és az online felületekre is. 2018-ban megkaptam a legjobb Y-generációsnak járó Smurf díjat, amit a kiadó munkatársai szavaztak meg nekem.
2020 februárjától dolgozom a bien.hu-nál, leginkább szépség, divat és lakberendezés témában írok cikkeket. Ezeken kívül mélyebben foglalkoztat a mentális egészség témaköre, a környezetemben is próbálok azért aktívan tenni, hogy ne számítson tabunak, ha valaki ilyen jellegű problémákkal küzd.
Imádom a kreatív feladatokat, például a képszerkesztést és a grafikai munkákat, ezekkel napi szinten akár órákat is el tudnék tölteni.
A piros az idei tél egyik kedvenc színe, nem véletlenül. Amellett, hogy nőies és romantikus árnyalat, vad és…
Még mindig tart a tél, ekkor pedig leginkább a sötét színeket részesítjük előnyben. Ha szeretnéd a megszokott barna,…
Ez a módszer tökéletes kísérlet lehet arra, hogy megtaláld a számodra legjobb kombinációt - ráadásul bármelyik márka bármely…
A különböző krómos porok és fedőlakkok Hailey Bieber ikonikus cukormázas körmeivel lettek népszerűek. Idén is folytatódik a trend,…
Az olyan apró, szinte észrevehetetlen megoldások biztos, hogy népszerűek lesznek, hiszen ezzel kellemesebbé és otthonosabbá lehet varázsolni a…
Ha eddig még nem tetted, ideje egy kicsit átalakítani a hajápolási rutinodat, hiszen ilyenkor többen küzdenek különböző problémákkal:…
Súlyos, mint egy zsák cement, gyengéden kell vele bánni, cserébe viszont évtizedekig isteni fogásokat készíthetsz benne és a…
Bármennyire is szép gondolat, hogy a pénz nem boldogít, sajnos visszafelé már nem feltétlenül igaz. Például a jelenlegi…
Az utcai divat, vagyis a street style remek ötleteket adhat a következő outfited megalkotásához. Megtalálhatod benne az aktuális…
Szép lassan végéhez közeledik a január, innentől pedig remélhetőleg felgyorsulnak az események és pikk-pakk elrepül a tél utolsó…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.