Címlap / Szerelem / Szerelmi csalódásomban elutaztam...

Szerelmi csalódásomban elutaztam – Ez lett belőle!

Az örök igazság megtapasztalása

Az én „örök igazság” élményem a második utazásomhoz kapcsolódik. A repülőn ültem másodmagammal az ablak mellett. Első alkalommal pánikoltam a gépen, de akkor úgy éreztem, minden mindegy. Magam mögött hagytam mindent, és a kilométerek csak tobzódtak a gondok és köztem. Nem utaztam túl sok időre, mégis többet tettem magamért azzal a néhány nappal, mint eddig egész életemben. Kellett, hogy kiszakadjak, kellett, hogy szembenézzek a félelmeimmel, kellett, hogy beletörődjek az adott helyzetbe.

Nyár végi holdfogyatkozás: 3 csillagjegy leteszi a régi fájdalmát

Ott ültem tehát az ablak mellett, és kinéztem a felhőkre. Eszméletlen látványt nyújtott a tökéletesen kék égbolt és a napfelkelte. Tudom, klisé, de akkor tapasztaltam meg igazán, akkor áradt szét az ereimben az érzés, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Történjék bármi, mindig van remény a jóra, mert képesek vagyunk áttörni a bánaton úgy, ahogy a nap áttör az őt körülvevő felhőrengetegen.

Még el is nevettem magam, annyira különös volt megtapasztalni ezt a legnagyobb bánat kellős közepén. Főleg, mivel körülvesznek minket az idézetek, bölcsességek, jó tanácsok, de egyik se jelent semmit, amíg meg nem tapasztaljuk, amíg át nem jár, és végig nem folyik az ereinken. Rám a repülőgépen tört a felismerés, amit azóta se feledek.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.