A szerelmi bánat egy veszélyes ragadozó, ami könnyen a szívünkbe vájhatja a karmait. A legrosszabb az egészben az, hogy nem tudunk ellene mit tenni, teljesen magunkra vagyunk hagyatva.
Szokták mondani, hogy majd az idő begyógyítja a sebeket, és legyünk türelmesek. Ilyenkor persze minden jellemző ránk, csak a türelem nem.
Hisz hogyan is lehetnénk türelmesek, ha életünk szerelme most adta ki az utunkat, vagy egy nagy reményekkel teli kapcsolat végül zátonyra futott? Ebben az esetben nincs jó tanács, nincs segítség, nincs semmi, ami megszüntetné azt a fájdalmat, ami a lelkünket uralja. Legszívesebben összeszednénk a cuccunkat, és elmennénk jó messzire, hogy még véletlenül se kelljen az emlékekkel találkoznunk. Mi lenne, ha tényleg ezt tennénk? Elutaznánk, hogy képesek legyünk túltenni magunkat a veszteségen, és átlépni végre a felejtés küszöbét.
Ha minden lehetőségünk adott, akkor nincs más teendő, vágjunk bele! Az ajtó nyitva áll, az pedig, hogy belépünk-e rajta, csakis tőlünk függ. Több szempontból is eredményes lehet egy ilyen utazás, hiszen jótékony hatással van a gyászidőszakra, amin a filmekben a csajok olyan könnyen túllendülnek. Nos, a valóságban nem ilyen egyszerű, de legalább kiszakadunk az emlékekből, a mindennapokból, megismerhetünk új embereket, és belemerülhetünk egy más kultúrába, ami szépen elvonja a figyelmünket.
Az örök igazság megtapasztalása
Az én „örök igazság” élményem a második utazásomhoz kapcsolódik. A repülőn ültem másodmagammal az ablak mellett. Első alkalommal pánikoltam a gépen, de akkor úgy éreztem, minden mindegy. Magam mögött hagytam mindent, és a kilométerek csak tobzódtak a gondok és köztem. Nem utaztam túl sok időre, mégis többet tettem magamért azzal a néhány nappal, mint eddig egész életemben. Kellett, hogy kiszakadjak, kellett, hogy szembenézzek a félelmeimmel, kellett, hogy beletörődjek az adott helyzetbe.
Ott ültem tehát az ablak mellett, és kinéztem a felhőkre. Eszméletlen látványt nyújtott a tökéletesen kék égbolt és a napfelkelte. Tudom, klisé, de akkor tapasztaltam meg igazán, akkor áradt szét az ereimben az érzés, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Történjék bármi, mindig van remény a jóra, mert képesek vagyunk áttörni a bánaton úgy, ahogy a nap áttör az őt körülvevő felhőrengetegen.
Még el is nevettem magam, annyira különös volt megtapasztalni ezt a legnagyobb bánat kellős közepén. Főleg, mivel körülvesznek minket az idézetek, bölcsességek, jó tanácsok, de egyik se jelent semmit, amíg meg nem tapasztaljuk, amíg át nem jár, és végig nem folyik az ereinken. Rám a repülőgépen tört a felismerés, amit azóta se feledek.
Az impulzusok elfedik a bánatot
Az utazásban az a legjobb, hogy felspannol minket. Eljuthatunk arra a helyre, ahol még nem jártunk, de mondjuk régi álmunk. Kellhet ennél jobb orvosság? Ha akarjuk, ha nem, fogunk érezni egy kis izgalmat, ami felüdülés lesz a megtépázott lelkünknek. Engem még akkor is bombáztak az impulzusok, amikor második alkalommal sétáltam végig Barcelona utcáin. Nem volt ismeretlen sem a város, sem a közeg, mégis képes voltam elfeledni a gondjaimat. Akkor mit tud kihozni az emberből a teljes ismeretlen?
Kell találni egy érzést, ami erősebb a bánatnál. Rá kell lelni az érzés kiváltó okára is, és ez a legnehezebb. Vannak persze jól bevált módszerek arra, hogyan lépjünk túl a szerelmi bánaton, de mindenki érzi, neki mire van szüksége az adott helyzetben. Vannak emberek, akiknek nem elég a barátok közelsége, a csajos filmeken való sírdogálás, mert nekik igazi kaland kell, hogy feledni tudjanak.
Tehát az a sok impulzus, ami felém áradt az utazásom során, az izgalom, hogy nem kell otthon lennem a régi emlékekkel körülvéve, hogy szabad vagyok, mert felszálltam a gépre és eljöttem, tényleg felszabadított. Mintha mázsás súly került volna le a vállaimról, miközben az utcán lépkedtem. Szinte hallottam a láncok csörgését, ahogy szétszakadnak, és magam mögött hagyom őket. A bánatom, a veszteség omladozott, és felvette a helyét valami, ami erőt adott; a magabiztosság.
A magabiztosság csodákra képes
Sok nőnek meg kell tapasztalnia azt, hogy egyedül is képes boldogulni, egyedül is képes bármire. A kapcsolatfüggőség nem ismeretlen fogalom, így a gondolat, hogy egyedül is boldogulunk, egyedül is megálljuk a helyünket, igazi erőlöket. Simán meg tudjuk értetni magunkat egy idegen országban, még ha kézzel-lábbal kell magyarázni, akkor is. Ha másodmagunkkal vagy csoporttal utazunk, az is nagy kihívás lehet, de az igazi próba, ha egyedül veszünk részt a kalandon.
Miután megtapasztaltam, hogy igazából bármire képes vagyok, hogy talpraesettnek születtem, minden sokkal könnyebben ment. Annyira feltöltődtem, hogy képes voltam pozitívan szemlélni a dolgokat, a jövőt, és ez hatalmas változást jelentett. A dolog pikantériája továbbá az, hogy egyikőnk sem tudja, mit tartogat számára a külföldi lét. Egy feltöltődést? Egy új szerelmet? Egy új élet lehetőségét? Sosem tudjuk meg, ha nem cselekszünk!
Összességében egyébként a magabiztosság az, ami elsősorban fejlődik. Sokan szenvedünk ennek hiányától, és a gondolattól, hogy nem tartjuk magunkat képesnek sok mindenre az életben. Mint említettem, az utazás alatt rá fogunk jönni, hogy bármire képesek vagyunk, így növekedni fog a magabiztosságunk is. A jövőben pedig ez lesz az egész életünk mozgatórugója.
Minőségi idő saját magunkkal
A minőségi idő azt jelenti, hogy egyedül és kizárólag magunkra figyelünk. Mármint száz százalékosan. Noha én mindössze három napot töltöttem külföldön, a minőségi időnek és az impulzusoknak köszönhetően sokkal többet tanultam magamról és az életről, mint bármelyik önfejlesztő könyvből vagy tanfolyamon. A saját tapasztalat, a félelmek legyőzése kenterbe ver minden önfejlesztő technikát.
Az is sokat segített, hogy rengeteget agyaltam. Nem a problémán, hanem annak megoldásán. A fő koncepció az volt, mit tehetek én, hogy jobban érezzem magam, mit tehetek saját magamért. Először különös érzés volt magamra figyelni, hisz korábban ez nem volt jellemző, de tetszett. Végre meg tudtam fogalmazni, mit akarok az élettől.
Visszatekintve azóta sem hiszem el, hogy felülemelkedtem saját magamon. Bizonyos helyzetekben azt sem tudom, hogyan csináltam. Minden, amit akkor éreztem a helyzet, a város, az impulzusok és az erő sajátja volt, de tudom, ha egyszer képes voltam kitartani, máskor is menni fog.
Nagyon érdekes mennyit tud az emberen dobni egy ilyen élmény, egy kaland. Én akkor még nem voltam külföldön, csak egyszer a szüleimmel. Akkor nekem az jelentette a komfortzónán túli létet, hogy nélkülük kelhettem útra. Azóta ezt már megszoktam, így nem kapok akkora erőlöketet, mint első alkalommal, de mindig lehet fokozni az utazást, ha egy kis magabiztosságra vágyunk. És ami a legfontosabb, mindig van tovább és mindig lesz holnap.
A szerelmi bánatot nehéz legyűrni, főleg ha egy több éves kapcsolatnak lesz annyi egy pillanat alatt. De már az nagy erőre vall, ha megpróbáljuk. Így több esélyünk van nyerni, mintha fel sem kelnénk a földről, mintha nem hinnénk abban, hogy lesz holnap.