Szokták mondani, hogy majd az idő begyógyítja a sebeket, és legyünk türelmesek. Ilyenkor persze minden jellemző ránk, csak a türelem nem.
Hisz hogyan is lehetnénk türelmesek, ha életünk szerelme most adta ki az utunkat, vagy egy nagy reményekkel teli kapcsolat végül zátonyra futott? Ebben az esetben nincs jó tanács, nincs segítség, nincs semmi, ami megszüntetné azt a fájdalmat, ami a lelkünket uralja. Legszívesebben összeszednénk a cuccunkat, és elmennénk jó messzire, hogy még véletlenül se kelljen az emlékekkel találkoznunk. Mi lenne, ha tényleg ezt tennénk? Elutaznánk, hogy képesek legyünk túltenni magunkat a veszteségen, és átlépni végre a felejtés küszöbét.
Ha minden lehetőségünk adott, akkor nincs más teendő, vágjunk bele! Az ajtó nyitva áll, az pedig, hogy belépünk-e rajta, csakis tőlünk függ. Több szempontból is eredményes lehet egy ilyen utazás, hiszen jótékony hatással van a gyászidőszakra, amin a filmekben a csajok olyan könnyen túllendülnek. Nos, a valóságban nem ilyen egyszerű, de legalább kiszakadunk az emlékekből, a mindennapokból, megismerhetünk új embereket, és belemerülhetünk egy más kultúrába, ami szépen elvonja a figyelmünket. Olvass még a témában
10 bizarr, de igaz esküvői történet – igazi rémálommá vált a nagy nap!
Így szeret az ágyban a Kos: tüzes, domináns és szenvedélyes
Amikor valakinek muszáj felemelnie a hangját – avagy mikor van rendben beleszólni más emberek párkapcsolatába?
Csak színlelnek vagy tényleg nem ébrednek fel az apukák a babák sírására?
Az örök igazság megtapasztalása
Az én „örök igazság” élményem a második utazásomhoz kapcsolódik. A repülőn ültem másodmagammal az ablak mellett. Első alkalommal pánikoltam a gépen, de akkor úgy éreztem, minden mindegy. Magam mögött hagytam mindent, és a kilométerek csak tobzódtak a gondok és köztem. Nem utaztam túl sok időre, mégis többet tettem magamért azzal a néhány nappal, mint eddig egész életemben. Kellett, hogy kiszakadjak, kellett, hogy szembenézzek a félelmeimmel, kellett, hogy beletörődjek az adott helyzetbe.
Ott ültem tehát az ablak mellett, és kinéztem a felhőkre. Eszméletlen látványt nyújtott a tökéletesen kék égbolt és a napfelkelte. Tudom, klisé, de akkor tapasztaltam meg igazán, akkor áradt szét az ereimben az érzés, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Történjék bármi, mindig van remény a jóra, mert képesek vagyunk áttörni a bánaton úgy, ahogy a nap áttör az őt körülvevő felhőrengetegen.
Még el is nevettem magam, annyira különös volt megtapasztalni ezt a legnagyobb bánat kellős közepén. Főleg, mivel körülvesznek minket az idézetek, bölcsességek, jó tanácsok, de egyik se jelent semmit, amíg meg nem tapasztaljuk, amíg át nem jár, és végig nem folyik az ereinken. Rám a repülőgépen tört a felismerés, amit azóta se feledek.
