Persze, ez akár a kapcsolatok elején is előfordulhat, feltéve, hogy egyébként is kellően hevesek és szenvedélyesek vagytok. Azonban egyértelműen a közelgő szakításra utal az, ha már szinte csak veszekedni jártok össze.
Mindig, mindenen képesek vagytok összekapni, gyakorlatilag csak a rosszat vagytok hajlandóak meglátni egymásban. Te úgy érzed, a szerelmed alig várja, hogy valamiért beszólhasson, kritizálhasson, de amikor leültök beszélgetni erről az egészről, ő ugyanezzel szembesít.
Egyszerűen nem értitek, hogy miért idegesítitek egymást, de valamiért képtelenek vagytok elvonatkoztatni a vélt, vagy valós hibáktól. Mindez szép lassan odáig fajul, hogy inkább nem is akartok együtt lenni, és kerülitek egymás társaságát – sok kapcsolatban ekkor szokott eljönni az a bizonyos „szünet”, amit akár a szakítás előszobájának is tarthatunk.