Itt a vég?
Nagyon úgy tűnik, hogy sokat sejtet a két személyes névmás alkalmazása, a párkapcsolati szakértők szerint ez még nem jelenti azonnal a véget. Javasolják, hogy ha bármelyik félnek időre van szüksége, akkor arról feltétlenül érdemes egyeztetnie a partnerével. Fontos dolog, hogy nem szabad kihátrálni a konfliktusokból, hanem le kell higgadni, majd úgy folytatni a beszélgetést.
Nehéz észrevennünk a saját hibáinkat a párkapcsolatunkban, különösen akkor, ha az adott helyzetért a partnerünket tesszük felelőssé. Azonban, ha így viselkedsz, előfordulhat, hogy leállítasz minden olyan produktív beszélgetést, ami előre mozdíthatná a párkapcsolatotokat, átlendítené a holtponton a viszonyotokat.
Ehelyett szerencsésebb, ha meghallgatod, mit mond a partnered és megpróbálod átérezni az ő helyzetét, megvizsgálni az ő szemszögét. Egy pozitív kapcsolat tagjai képesek egymással kommunikálni, támogatást nyújtani a másiknak és biztonságos körülményeket teremteni saját maguk számára. Ennek megfelelően, ha azt veszed észre, hogy nem osztjátok meg érzéseiteket és igényeiteket egymással. Esetleg nem érzed magadat biztonságban, akkor a kapcsolatodnak bizony szüksége lehet némi extra munkára. Olvass még a témában
Ezért ismerkedsz nehezen a születési hónapod szerint
„Azt sem tudod, hol kell bekapcsolni a mosógépet…” – Házassági szokások, amiket minden férfinak szégyellnie kellene
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Következő cikkünkA randi előtti utolsó óra sorsdöntő, vagyis ezeket alkalmazd a siker érdekében!Ne az utolsó pillanatban, vizes hajjal állj neki kutakodni a szekrényedben, hogy éppen mit kapj fel. Nem kell napokkal előre sem készülnöd, de a randi előtti este már megtervezheted, hogy milyen szettben ejted rabul a pasi szívét. Ez nem azt jelenti, hogy görcsösen rá kell feszülnöd a témára, de legalább már egy dologgal…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






