Számolj le életed zsarnokaival! Ezért fontos megtanulni nemet mondani

Számolj le életed zsarnokaival! Ezért fontos megtanulni nemet mondani

Címlap / Életmód / Egészség / Számolj le életed zsarnokaival! Ezért fontos megtanulni nemet mondani

Mióta az eszemet tudom, szerettem segíteni, szívességet tenni az embereknek, olyannyira, hogy volt egy időszak, mikor addig fajult a készségességem, hogy már féltem nemet mondani. Ebből kifolyólag pedig számtalan kényszerhelyzetbe sodortam magam – főként munka területén, de a magánéletemben is –, ami végül rögeszméssé tett. Így utólag visszatekintve úgy gondolom, az akkori tudatállapotomat nagyban befolyásolta az is, hogy nem voltam elég magabiztos. Szörnyű belegondolni, hogy mennyi negatívumhoz vezethet az, ha az ember nem bízik magába kellőképpen. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen viszonylag hamar kilábaltam az akkori labilis korszakomból.

Ha nem tanulunk meg nemet mondani, az hamar a gyengeségünkké válhat, amit az arrogánsabb emberek szeretnek kihasználni. A zsarnokok legnagyobb fegyvere a képesség, hogy meglátják mások gyenge pontját. Mégis, a legkiábrándítóbb tény az, hogy a legjobb barátodból, a szüleidből vagy a kedvesedből is válhat diktátor, ha hagyod, hogy a fejedre nőjön.

Természetesen nem azt szeretném ezzel sugallni, hogy mindenre zsigerből nemet kell mondania az embernek, amihez nincs kedve, de meg kell tanulnia kialakítani az egyensúlyt a reflektálásai között. 

Az örökös főnök dilemma

Ebbe a ziccerbe már bizonyára mindenki belefutott élete során, talán többször is a kelleténél. Az előléptetés reményében, a magasabb fizetésért, a jobb körülményekért, vagy egyszerűen csak az elismerésért cserébe bármit megtennének az emberek. Túlórát jelent be a főnököd a munkaidő utolsó fél órájában? Persze! Maradj bent mindenképpen! Mit számít a századik lemondott randevú, a kihagyott edzés, vagy a sétára váró kutya?

Nem! Egy Vezető sosem kér olyat az alkalmazottjától, ami nem indokolt, míg egy Főnök zokszó nélkül adja parancsba!

Mikor egy új projekt kerül bevezetésre, vagy éppen az évzárás ingoványos talaján próbáltok talpon maradni, vagy valami hasonló, nagyobb horderejű indok készteti arra a vezetőséget, hogy maradásra bírjon, ám legyen. De, ha csak a Főnököd feledékenysége, lustasága vagy maximalizmusa mozgatja a szálakat, határozottan mondj nemet! Ha emiatt bárminemű hátrány ér, adj hangot az igazságérzetednek, és ne félj akár a legfelsőbb szintig elvinni az ügyet!

A zsarnokoskodó munkatárs

Sokan igyekeznek mindent megtenni azért, hogy jobb fényben tüntessék fel magukat a kollégák előtt, azonban az egymás kölcsönös segítése, és a kihasználás között hatalmas a különbség. Sajnos minden munkahelyen van olyan ember, aki mások hátán szeretne feljebb jutni, és, ha te ehhez még támasztékot is nyújtasz, biztos lehetsz benne, hogy eltapos!

Képesnek kell lenned tehát felismerni a különbséget, mikor kér valaki szívességet, mely a jövőben bármilyen formában meg is térülhet számodra, és mikor várja el, hogy megjegyzés nélkül megtegyél neki bármit.

A fejedre nőtt családtagok

Bármennyire is szeretnénk, hogy legalább a rokonságunkban ne legyen példa zsarnoki magatartásra, mégis nagyon gyakori jelenség a családokban. Egyesek szerint a családnak sokkal nehezebb nemet mondani, míg mások éppen ellenkezőleg, ebben a közegben bátrabban gyakorolják az elutasítás eme formáját. Én amondó vagyok, hogy a család esetében is tudni kell mérlegelni, és fel kell ismerni, mikor lépik át azt a bizonyos határt!

Mi, emberek, hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy attól még, mert valaki a rokonunk, nem kényszeríthetjük rá a saját akaratunkat, és kérhetünk tőle olyat, amit az illető nem szívesen, hanem kényszerből tenne meg!

A renitens jövő nemzedéke

Ugyan, ki ne látott, hallott, vagy élt volna már át olyan helyzetet, mikor a gyermek dacosan követeli, amit a fejébe vett, és a szülő végül beadja a derekát? Sokan azt vallják, hogy engedni kell a gyereknek, hogy ő is érezze, hogy szava van, jót tesz a kicsi öntudatának. Ez bizonyos helyzetekben szép és jó, de ne feledjük, hogy a korlátok mennyire pozitívan hatnak a gyermekekre.

Fontos tisztázni, hogy gyakran értik félre a szülők is a gyermek akaratosságát. Fel kell tudni ismerni, hogy mi az, amit a kicsi őszintén, gyermeki ártatlansággal és puszta emberi ösztönnel vél megkaphatónak, és mikortól ébred rá, hogy egy kis színjátékkal vagy bizonyos emóciók alkalmazásával bármire ráveheti az idősebb nemzedék tagjait.

Minek ellenség, ha zsarnok a barátnőd

Valóban az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, ha megtalálod a másik feled, és most nem a szerelmi szálakról beszélek, hanem egy sokkal különlegesebb viszonyról. A barátságról lehet szuperlatívuszokban nyilatkozni, mégis legalább annyi árny oldala van, mint becses. Ha a barátod észrevétlenül alárendelt szerepet oszt neked a kapcsolatotokba, már régen rossz úton jártok, és közel sem szívességek megtételéről beszélünk ekkor.

Az igaz barátság lényege, a szerelemhez hasonlóan, hogy nem egocentrikus, tehát a felek hasonló arányban tesznek hozzá a kapcsolathoz. Mikor úgy érzed, te jóval többet adsz, mint kapsz, eljött az ideje nemet mondani a barátnőd bőrébe bújt diktátornak!

Párkapcsolati kvóta

A szerelemi szálakat különösen nehéz kordában tartani, ami nem véletlen, ugyanis legalább annyira sorolható egy társ a családi körbe, mint a baráti társaságba. Csakhogy, a gyengéd érzelmeknek megvan az a nem kívánt hatása, hogy vakká, legalábbis tompává teheti az érzékelésünket, így gyakran csak későn esik le, hogy már régen nem a szívesség vagy a segítség zónában tartózkodunk. Sajnos a mai párkapcsolatok igen nagy hányada épül alá- és fölérendelt viszonyra, ami azt eredményezi, hogy természetessé válik, ha az egyik fél mindent megad a másiknak.

Nem szabad hagyni, hogy bármilyen emberi kapcsolat kifordítson önmagunkból, kizsákmányoljon vagy félelembe tartson. Bármire, amire nem tiszta szívből mondanánk igent, fontos nemet mondani, mind a saját egészséges öntudatunk érdekében, mind a társadalmi szerepvállalásunk révén. Azért, mert valakit szeretünk, és vele tervezzük leélni az életünket, nem jelenti azt is, hogy be kell hódolnunk neki.

Megtanulni nemet mondani a számunkra legkedvesebb embernek, egyszerre nehéz és felszabadító feladat is!

Apró, de nem elhanyagolható megjegyzés még, hogy ha a párod nem megfelelően kezeli az elutasításod, akár lelki-, érzelmi- vagy – ne adj Isten – fizikai zsarnoksággal reagál, biztos lehetsz benne, hogy nem a megfelelő társ van melletted! Ebben az esetben pedig mindenképpen eszközölj változtatásokat, akár külső segítség bevonásával is!

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást