„Sokáig féltem egyedül lenni – aztán ez történt”

Címlap / Életmód / Lélek / „Sokáig féltem egyedül lenni – aztán ez...

„Sokáig féltem egyedül lenni – aztán ez történt”

Sokáig úgy gondoltam, hogy az egyedüllét negatív dolog. Ha egyedül maradtam, rögtön éreztem a hiányt – a csend túl hangosnak tűnt, a gondolataim pedig túl nyugtalanok voltak.

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor

Már gyerekként is mindig kerestem mások társaságát. Otthon szerettem, ha szólt a tévé, ha valaki mindig beszélt, mozgott körülöttem. Később, fiatal felnőttként is jobban éreztem magam emberek között: az iskolában, az egyetemen, a munkahelyen. A nyüzsgés biztonságot adott. Mostanra azonban már nemcsak, hogy szeretek olykor egyedül lenni, hanem igényem is van rá. Elárulom, miért változott meg a hozzáállásom.

A munkahelyi zaj, ami lassan elnyomta a saját hangomat

A felnőttélet elején szerettem az irodai légkört. A közös kávézások, a beszélgetések, a spontán nevetések részei voltak a napomnak. De valahol útközben valami megváltozott. Talán én, talán a környezet – vagy mindkettő.

Olvass még a témában

A folyamatos beszélgetések, a zsongás, a kis feszültségek és megjegyzések egy idő után már nem feltöltöttek, hanem fárasztottak. Egyre gyakrabban éreztem, hogy szeretnék csak csendben dolgozni, megszakítás nélkül, a saját tempómban.

Ekkor kezdtem el először értékelni azokat a pillanatokat, amikor nem szólt hozzám senki – amikor csak én voltam, a gondolataim és a feladataim.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/6
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.