A kudarckerülő és sikerorientált magatartás élethelyzetenként különbözhet. Mondjuk valaki a hobbijában sikerorientált, de a munkahelyén, a munkájában kudarckerülő. A kétféle alapattitűd, alaphozzáállás, azaz a sikerorientáltság és a kudarckerülés azonban meghatározhatja a sorsunkat.
1. Kudarckerülők
A kudarckerülők szerint a kudarcot úgy lehet igazán elkerülni, ha bele sem kezdünk a túl nagynak vélt feladatba – így aztán nem lehet hibázni sem, nem sülünk be, nem kell szembenézni a sikertelenséggel. Egyfajta énvédő taktika ez, hogy ne kelljen az esetleges kudarc, vereség érzésével szembenézni.
Ebben a magatartásban sajnos az a csavar, hogy pont a kudarcot kerüljük, de már maga az kudarc, hogy bele sem kezdtünk valamibe, elhalasztottuk, megúsztuk, kikerültük, megcsináltattuk mással.
Olvass még a témában
A kudarckerülő magatartás az iskolai kihívásokban is nap mint nap megjelenik. Például tesi órán a mérésre, időre menő feladatokat a kudarckerülők direkt félvállról veszik, nem sok energiát fektetnek bele, mondván, úgysem tudnék gyorsabban futni, szebben fejen állni, stb. Ugyanez a hozzáállás megmutatkozik dolgozatoknál, vizsgáknál, később a munkahelyen is, a fejlődés lehetősége így igen korlátolt. Könnyen belesüpped az ember abba, hogy „nekem ennyi is elég, ennyit tudok.”
Kép forrása: unsplash.com
Félnek a megszégyenüléstől
Megalázó tud lenni, ha egy versenyhelyzetből az ember rosszul jön ki, a sor végén kullog, nem végez a feladattal időben, kínlódik, próbálkozik, és mások is látják mondjuk, hogy ügyetlen. Kínos az is, ha több ember előtt kell beszélni és felsülünk.
Azok, akik kudarcot kerülnek, ezeket az érzéseket már megtapasztalták és rettegnek az újabb ilyen negatív élményektől. Az önbizalomhiánnyal küzdők egyik nagy fájdalma, hogy nem merik magukat új szerepben kipróbálni, nem merik elhinni, hogy le tudják győzni az akadályokat.
Ellenállásba ütközve visszavonulnak
A nem jó stratégia alkalmazása teljesen összeroppantja a kudarckerülőket és feszültté teszi őket. Nem az lesz az első dolguk, hogy új megoldási módszert keressenek, hanem megijednek, szorongani kezdenek, hogy még ennyire sem voltak képesek. Fogyókúránál, életmódváltásnál, sport elkezdésénél például, ha nem jön azonnal a várt eredmény, elkezdik magukat szidni vagy sajnálni. Munkahelyi kihívásoknál nem a megoldást keresik inkább, hanem panaszkodnak vagy lúzernek tartják magukat.
Ha magadra ismertél, próbáld meg más szemmel nézni a feladatokat! Nem ellened vannak, és nem dől össze a világ, ha nem sikerül valami! Vesd be magad újra és újra! Rájössz, mennyi mindenre képes vagy, amit nem is hittél el magadról!
A korlátainkat nem szabad elfogadni, hanem át kell ugrani!
