Kiderült, hogy azok a szülők, akik szerint a matematikai készség fejleszthető, gyerekeik erőfeszítéseit értékelik és bátorítják őket, hogy a nehézségek ellenére is próbálkozzanak a feladatokkal.
Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből
Velük szemben azok a szülők, akik a matematikai készséget inkább veleszületett képességnek gondolják, amely alapjaiban vagy megvan valakiben, vagy nincs, inkább fontosnak tartják dícsérni a gyereket és abban megerősíteni, hogy okos és megvan benne a matekhoz szükséges készség.
A kétféle felfogás és reakció kimutathatóan eltérő eredményt hoz a gyerekeknél. Azok a diákok, akiknek személyes képességeit helyezik előtérbe a szülők („okos vagy” vagy „nem baj, ha nem te vagy a legjobb matekos”) a visszajelzéseik során, kevéssé szeretik majd a kihívásokat. Ők szorongóbbak lesznek a tantárggyal kapcsolatban, nekik a matek dolgozatok sem sikerünek túl fényesen.
A másik típusú szülő visszajelzés, amely nem a gyerek képességeit, inkább magát a megoldási folyamatot elemzi, hatékonyabb. A szakértők három tipikus szülői visszajelzést emeletek ki, melyeket semmiképp nem tanácsos alkalmazni, illetve azt is kitalálták, mit lehet ezek helyett mondanunk. Olvass még a témában
„Úgy viselkedett, mintha ő lenne a párja” – Amikor a sógornő teszi tönkre a házasságot
Ezt hozza 2026. szeptember 6. a numerológia szerint: csend és befelé figyelés
„Anyósom kiakadt, hogy már nincs hatalma a férjem felett” – amikor a férfi határt húz az anyjával kapcsolatban
„Tiszta lap” mantrák szeptemberre: ez a neked szóló megerősítés a Szűz szezonban

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






