A határ a megcsalás és az ártatlan flört között igazán vékony, és mindenkinél máshol húzódik. Míg egyesek rendkívül nyitottak, és úgy vélik, a szexuális együttlét számít valódi félrelépésnek, addig vannak, akik szerint már az is megcsalás, ha a partnerük titokban beszélget az exével, vagy egy olyan nővel, aki iránt vonzódik. A témáról hosszasan lehetne vitatkozni, hiszen nincs univerzális fogalom arra vonatkozólag, hogy mi számít hűtlenségnek. Épp ezért kell tudnod azt, hogy mindig a párod dönti el, mi ez a határ.
Meglehet, hogy számodra a csók megbocsáthatatlan félrelépés, de ha a pasid nem így látja, lehet, hogy el sem mondja neked, hogy erre sor került valaki mással. Amennyiben ő úgy véli, hogy ez még belefér, úgy könnyen lehet, hogy sosem fogod megtudni a hűtlenségét. Ugyanez fordítva is igaz.
Ha szerinted nincs baj azzal, hogy elmész bulizni a barátnőiddel, és itt más pasikkal táncolsz, akkor lényegében te határoztad el, mi számít megcsalásnak a pasidnál.
Olvass még a témában
Ez az oka annak, hogy egy kapcsolat elején muszáj leülni a feleknek, és ezt a témát alaposan átbeszélni!
A fogalmak tisztázása
Ahány ember, annyi szokás, így pedig rengeteg kapcsolat érhet véget amiatt, hogy egyes fogalmak nincsenek tisztázva. Nem kizárt, hogy a pasid úgy gondolta, találkozni az exével egyáltalán nem gond, számodra viszont elfogadhatatlan, így teljesen megrendül a bizalom részedről. Nem ismertétek egymás véleményét, és azért szembesültök most ezzel a gonddal. Úgyhogy amennyiben még nem beszéltétek át ezt a témát a pároddal, úgy eljött az ideje!
Mondd el, számodra hol húzódik a határ, és mi az, amit nem tudnál megbocsátani.
Nincs azzal baj, ha ilyen téren nem vagy engedékeny; nyugodtan mondd el, ha részedről az sem fér bele, hogy az exével beszélgessen, vagy más lányok fotói alá kommenteljen. Természetes dolog, hogy bizonyos dolgok zavarnak, a középutat pedig csak akkor találhatjátok meg, ha ismeritek is azt.
Nem baj, ha nem találtok úgynevezett racionális fogalmat a megcsalásra. Sokan itt rontják el. Azt hiszik, hogy muszáj értelmesen, konkrét szavakkal meghatározniuk, mi az, ami belefér, és mi az, ami nem. De vannak helyzetek, amikor ez nem állja meg a helyét. Épp ezért kell kiismernetek egymást, és eldönteni, mi az, ami már tiszteletlenség a másikkal szemben.
Mindig gondolj bele abba, te mit tennél, ha a párod viselkedne úgy, ahogy te. Ez a legegyszerűbb megoldás!






