Párkapcsolat / Szerelem

3 jel, hogy rossz irányba halad a házasságod – a pszichológus szerint

3 jel, hogy rossz irányba halad a házasságod – a pszichológus szerint

Robert Sternberg amerikai pszichológus három feltételt állított fel, amely egy érett párkapcsolat működéséhez szükséges.

  1. Az első az intimitás, amely a bensőségességet, a kötődést, az énfeltárást, a bizalmat, a kapcsolati közelséget testesíti meg.
  2. A második a szenvedély, a belső motivációs hajtóerőnk, a vonzalom, a vágy, az erotikus érdeklődés, ami a másik felé húz.
  3. A harmadik pedig az elköteleződés, a döntés, hogy hajlandóak vagyunk energiát fektetni az adott kapcsolatba.

A házasságok egyik legnagyobb buktatója, ha a komponensek hiányoznak, de az is okozhat problémát, ha ezek valahogy sérülnek. 

Román Boglárka, pár-, és családterapeuta, szexuálpszichológus azt mondja, sok dologra vezethetőek vissza a párkapcsolati nehézségek, például a gyerekkori traumákra, a hozott, rossz mintákra, a feldolgozatlan élethelyzetekre, ezek pedig könnyen okoznak feszültséget vagy akár el is billenthetik a kapcsolat mérlegét.

Előtérbe kerülhet az „én”, a „mi”-vel szemben. Ilyenkor bilincsben érezhetjük magunkat, a partnerünket ellenfélként vagy ellenségként látjuk, ahelyett, hogy társként tekintenénk rá.

És ha eljutunk erre a pontra, sokszor már a házasság nem a közös épülés, fejlődés színtere, hanem egy közös elakadássá válik – pedig akár a kapcsolat építő is lehetne. A pszichológus segítségével mi most összeszedtünk három olyan tipikus jelet, ami remek mutató arra, hogy itt az ideje dolgozni a házasságon. 

bernardbodo/istockphoto.com

Nem érzed magad vonzónak a párod mellett 

Ha nem érezzük vonzónak magunkat a bőrünkben, ennek mindenképp járjunk utána. És bár ez lehet egy saját magunkkal kapcsolatos probléma is, megeshet az is, hogy a párunk viselkedése is befolyásolja a közérzetünket. „Ebben az esetben két irányból is közelíthetünk” – magyarázza Román Boglárka.

Oldalak: 1 2 3

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást