Címlap / Életmód / Táplálkozás / A reggeli tényleg a nap legfontosabb...

A reggeli tényleg a nap legfontosabb étkezése?

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A reggeli okosít?

Neked talán már túl késő, de a kistesódnak vagy a csemetédnek akár agyfejlődés szempontjából is kiemelkedő szerepe lehet a reggelinek. 

Egy 2013-as kínai kutatásból kiderült, hogy a rendszeresen reggeliző óvodások IQ-ja magasabb azokénál a társaikénál, akik üres gyomorral vágnak neki a napnak. 
Nem szabad azonban megfeledkezni más tényezők erejéről sem, hiszen itt például számíthat a szülők IQ-ja, iskolázottsága, foglalkozása, illetve társadalmi helyzete is.

Érv amellett, hogy nem fontos

A reggelinek semmilyen hatása nincs a nap során elfogyasztott kalóriák mennyiségére, az anyagcsere-folyamatokra, valamint az általános egészségi állapotra – állítják a brit Bath-i Egyetem munkatársai az American Journal for Clinical Nutrition szakfolyóiratban. 
Habár ezek a viszonylag friss eredmények ellentmondanak az eddigieknek, ezek a szakértők is felhívták a figyelmet arra, hogy a reggeliző emberek többnyire egészségesebben élnek, mert kiegyensúlyozottabban táplálkoznak, ráadásul több kalóriát égetnek. 
Az adatok szerint tehát a nap első étkezésének nincs közvetlen hatása az egészségre, közvetett viszont annál inkább – a reggelizés rajongói tehát akár a saját igazuk alátámasztására is elfogadhatják.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.