Valójában nagy az esélyed arra, hogy a szomszédod pszichopata

Címlap / Életmód / Lélek / Valójában nagy az esélyed arra, hogy a...

Valójában nagy az esélyed arra, hogy a szomszédod pszichopata

Fido, M. Richardson és társai 2020-ban jelentették meg a tanulmányukat, amiben a környezet kapcsolatát és a sötét személyiség vonásait vizsgálták. A sötét személyiséget tekintve három tulajdonsághalmazt vesz egy kalap alá a tudomány. Ez a nárcizmus, a machiavellizmus és a pszichopátia – ezt nevezzük a sötét triádnak.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni
A pszichopata személyiségek kedvenc lakhelye

Gyakori, hogy a három személyiségvonás együtt jelentkezik, de sok kutató úgy véli, átfedéseik ellenére mégis különállónak tekinthetőek. Nagyon nehéz, és nem is mindig lehet szétválasztani ezeket a tulajdonságokat, ráadásul rendkívül problémás is, hiszen az említett személyek mindig kiválóan álcázzák magukat.

Nem véletlen, hogy amikor kiderül valakiről, micsoda bűncselekményeket követett el, a szomszédok csak széttárják a karjaikat: „Senki sem gondolta volna róla, hiszen olyan normális, hétköznapi embernek tűnt!” – pont erre képes a sötét triád együtt, de még külön-külön is. 

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik kínai állatjegy vagy? Ezt árulja el a személyiségedről
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.