Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Pszichológusok szerint ettől a napi...

Pszichológusok szerint ettől a napi három tevékenységtől boldogok leszünk

Nem érdemes kertelni: a koronavírus okozta járványügyi helyzetek komoly stresszt okoznak mindenkinek. Van, aki jobban bírja, és csak kicsit dől meg a mindennapi rutinja, van, aki szerencsés, és tud otthonról dolgozni, de akad, akinek egy teljesen új helyzettel kell szembenéznie most és a korlátozások feloldása után is. A napjainkat leginkább otthon töltve nehezebb megvalósítani a mindennapi boldogságot is, hiszen minden egyes nap ugyanolyannak tűnhet, vagy éppen sokkal rosszabbnak, mint az előző.

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor

Az önmeghatározási elmélet (self-determination theory) szerint az önmotiváció és a mentális egészség is lényegesen javul, ha három kategóriában minden nap végzünk tevékenységet, és figyelünk arra, hogy ne hagyjuk ki őket: az autonómia, a másokkal való kapcsolattartás, valamint a kompetencia az, ami mentálisan egészségesen tart minket.

Hogy ezek mit jelentenek? Az autonómia az önállóságot, azt, hogy magunk dönthetjük el, mit akarunk tenni, és nem függünk másoktól. A másokkal való kapcsolattartás azt, hogy olyan emberekkel vesszük magunkat körbe, akiket szeretünk, és velük gyakran lépünk szociális interakcióba. A kompetencia pedig azt takarja, hogy jobbak leszünk valamiben, ami számít nekünk, amit fontosnak tartunk – tehát folyamatosan képezzük magunkat, hogy jobbak legyünk.

alebloshka/depositphotos.com

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kínai horoszkóp: ezen a területen jön az áttörés az életedben
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.