Ez a karácsony más volt, mint az eddigiek, ráadásul nem is csak az én családomban. Ez volt sorban a harmadik ünnep, ami a Covid jegyében telt. Az elsőnél mindenki pánikolt és otthon maradt, a másodiknál – legalábbis mi – azért már újra összegyűltünk. A mostani esetében pedig elgondolkodtunk, hogy lehet, hogy nem is volt olyan rossz az a szenteste, amit csak a szűk családdal töltöttünk.
Állandó témák és az időzített bombák
A tavalyi szentestén végighallgattam a rokonaim szokásos vaskalapos frázisait, heves vitáit és arra gondoltam, miért teszem én ki magam ennek, hosszú évek óta. Természetesen a családban nem mindenki vall erősen megkérdőjelezhető és megosztó politikai nézeteket. Az a pár ember gyakorlatilag minden családi összejövetelt időnként keserűvé, de szinte minden alkalommal mérhetetlenül fárasztóvá tett.
A két „rohadt alma” (akik az egész kosarat mérgezik) nagybátyám – aki szerint a nőknek a konyhában a helye és nincs baja a melegekkel, amíg „a négy fal között csinálják” – illetve nagymamám húga (és a fia), aki azért nem oltatta be magát, mert kedvenc politikusa oltásellenes. Őket mindig nehéz elkerülni és elviselni. Bár én képes vagyok csendben hallgatni őket és csak mosolyogva vállat vonni, mások azért nem ilyen halvérűek a családban. Olvass még a témában
