A politika emberi kapcsolatokat tesz tönkre, de ez nem is baj

Lehet, hogy nem is volt olyan rossz az a szenteste, amit csak a szűk családdal töltöttünk.

Ez a karácsony más volt, mint az eddigiek, ráadásul nem is csak az én családomban. Ez volt sorban a harmadik ünnep, ami a Covid jegyében telt. Az elsőnél mindenki pánikolt és otthon maradt, a másodiknál – legalábbis mi – azért már újra összegyűltünk. A mostani esetében pedig elgondolkodtunk, hogy lehet, hogy nem is volt olyan rossz az a szenteste, amit csak a szűk családdal töltöttünk.

Állandó témák és az időzített bombák

A tavalyi szentestén végighallgattam a rokonaim szokásos vaskalapos frázisait, heves vitáit és arra gondoltam, miért teszem én ki magam ennek, hosszú évek óta. Természetesen a családban nem mindenki vall erősen megkérdőjelezhető és megosztó politikai nézeteket. Az a pár ember gyakorlatilag minden családi összejövetelt időnként keserűvé, de szinte minden alkalommal mérhetetlenül fárasztóvá tett.

A két „rohadt alma” (akik az egész kosarat mérgezik) nagybátyám – aki szerint a nőknek a konyhában a helye és nincs baja a melegekkel, amíg „a négy fal között csinálják” – illetve nagymamám húga (és a fia), aki azért nem oltatta be magát, mert kedvenc politikusa oltásellenes. Őket mindig nehéz elkerülni és elviselni. Bár én képes vagyok csendben hallgatni őket és csak mosolyogva vállat vonni, mások azért nem ilyen halvérűek a családban. 

„Átmosták az agyad” és „Mi bajotok az igazsággal?”

Idén úgy döntöttem, nincs energiám erre és – legnagyobb meglepetésemre – tőlem függetlenül, a családból többen voltak ezzel ugyanígy. Természetesen enyém lett a „megtiszteltetés”, hogy ezt a két kérdéses illetővel közöljem. Napokon keresztül halogattam a két telefonhívást. Mégiscsak iszonyú kellemetlen kijelenteni, hogy bocs, igaz, hogy évtizedek óta ez a szokás, de mi most ezen változtatunk és nem találkozunk karácsonykor. A szorongásom nem csökkent, ezért úgy voltam vele, hogy „letépem a ragtapaszt” és túlesek rajta, elvégre nem vagyunk már gyerekek. 

Nagymamám húga úgy reagált, ahogy megjósoltam, azaz „a hülye politikusok és az oltás átmosta az agyad” témakörben kiabált egy kicsit, majd rám tette a telefont. Nagybátyám viszont hosszan hallgatott, majd teljes megdöbbenését fejezte ki. Fogalma sem volt miről beszélek. Említettem neki pár példát a vicceskedő, de mélyen megalázó és nőket lealacsonyító megjegyzéseiből, illetve utaltam a bőrszínnel és szexuális beállítottsággal kapcsolatos, felettébb radikális meggyőződéseire is. Ugyan állítása szerint neki fogalma sincs, hogy nekünk „mi bajunk az igazsággal”, de tudomásul vette a döntésünket.

Ők erre azt mondják, hogy a politika közénk állt, én pedig azt, hogy harminc év után először végre olyan karácsonyunk volt, ahol senki nem szorongott, senki nem bántódott meg, illetve nem volt vita és nem voltunk feszültek.

A következő személy, akitől elbúcsúztam, egy olyan ismerős volt, akivel laza, de azért baráti kapcsolatot ápoltam. Ő egy olyan lány, aki személyesen egy bűbáj, azonban online jelenléte zavarba ejtően agresszív. Hónapok óta voltam kénytelen látni a közösségi médián minősíthetetlen stílusban írt kommentjeit.

Billentyűzetet ragadtam és megírtam neki, hogy nem is feltétlenül azzal van gondom, hogy ő melyik pártot vagy oldalt képviseli, hanem azzal, ahogyan megnyilvánul. Mert ha benne tényleg ennyi gyűlölet van, mint ahogyan az a kommentjeiből lejön, akkor én nem szeretnék vele barátkozni. „Hagyod, hogy a politika tönkre tegye a barátságunkat?!” kérdezte. Igen, és cseppet sem bánom.