Szórakozás / Otthon

15 perc a szépség jegyében? Nézd meg, milyen átalakulásra elég!

Sokan azt gondolják, ha szépségápolásról van szó, negyed óra semmit sem ér, az életmódod átformálásakor pedig még két napnyi komoly elhatározás és utánajárás sem hozhat tartós eredményt. Nos, a nemrég megrendezett FitBalance gálán nekünk mind a két állítást sikerült megcáfolnunk. Kíváncsi vagy, hogyan? 🙂

Ahogy már a Facebook oldalunkról vagy az Instagramunkról is értesülhettél róla, a bien.hu csapata a hosszú hétvége alatt sem tétlenkedett, hiszen a Bien Beauty Teammel mi is részt vettünk a kétnapos FitBalance gálán, ahol egy igazán jó hangulatú szépségszigettel vártuk a régi és leendő, szépülni vágyó olvasóinkat.

A standunknál sminkes szakértőnk, Nagy Rebeka és fodrászunk, Muzsik Edina várta az érdeklődőket, akik rögtönzött szalonunkban 15 percenként fogadták a vendégeket. Ez idő alatt lehetőség nyílt személyes konzultációra, frizura- és sminktanácsadásra, sőt arra is, hogy a megbeszélteket ki is próbálják a résztvevők.

És hogy mire volt elég 15 perc a mi szakértőink keze alatt? Nos, ezt a saját szemeddel is megnézheted a képgalériánkban, ahol a két nap alatt bejelentkezett csaknem félezer Bienita képei között szemezgethetsz!

Hihetetlen átalakulások a kamerák kereszttüzében
Galéria / Hihetetlen átalakulások a kamerák kereszttüzében

Persze gondoltunk azokra is, akiknek a hatalmas érdeklődés miatt sajnos nem sikerült időpontot foglalnia nálunk! A hostesseinknél regisztáló olvasók között ugyanis szuper Bien ajándékcsomagokat sorsoltunk ki, melyet Max Factor, Alpro, Abonett és McVities termékekkel töltöttünk meg.

Olvastad már?  5 dolog, ami a nők szerint vadító, de a pasik ki nem állhatják

A két napos rendezvény alatt így végül (sokszor) 15 értékes percet tölthettünk el a szépségápolással, illetve (részben apró meglepetéseinkkel, részben pedig a teljes rendezvény változatos programjával) azért is tehettünk, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség megőrzésére és a mozgás fontosságára.

De ne kezdj el szomorkodni, ha lemaradtál! A jó hír az, hogy most szombaton (október 31.) is találkozhatsz a csapatunkkal a FittArénán! Keresd a bien.hu standját, tedd fel a kérdéseidet, játssz és szépülj velünk. Várunk!