Mindent magától értetődőnek vesz? Önző módon viselkedik veled, és nem foglalkozik az érzéseiddel? Kritizál, megbánt és meg akar változtatni? Mindent írj össze magadnak, mert a következő lépés, hogy erről beszélj vele.
Ez az első jel, hogy elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
Fontos, hogy nyugodtan, mégis őszintén elmondd neki, mit érzel. Hogy úgy tapasztalod, az utóbbi időben egyáltalán nem értékel téged, és már abban sem vagy biztos, mennyire őszinték az érzései. Ne fogd vissza magad, hiszen most jött el igazán az a pont, amikor kiderül, mi lesz a folytatás. Miután elmesélted a párodnak az érzéseidet, a reakciója számít legfőképp.
Ha elszomorodik, bűnbánóvá válik, és megígéri, hogy változtat, az egy szuper kezdet. De amennyiben ideges lesz, vitatkozni kezd, és megpróbál magyarázkodni, az arra utal, hogy egyáltalán nem akar változni. Inkább azt szeretné, hogy te fogadd el ezt a helyzetet; ám ha valaki, őszintén szeret téged, ezt nem sosem várná el.
Utóbbi esetben egyértelmű a megoldás: ideje továbblépni. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az őszinte beszélgetés ellenére egy-két héten belül minden pont olyan lesz, mint korábban. Ha fontos vagy a párodnak, az érzéseid is azok lesznek neki. Igyekezni fog, hogy ismét jó legyen a kapcsolatotok, még ha csak kisebb lépésekről is van szó. Olvass még a témában
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
Miért olyan nagy ügy, ha nem akarunk közös bankszámlát?
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






