Egy brit felmérés szerint az emberek 76 százaléka nem száll ki a zuhany alól, ha éppen pisilnie kell – ez annak, aki nem csinál ilyeneket, valószínűleg gusztustalannak tűnik, pedig valójában sokkal higiénikusabb, mint amilyennek tűnik.
Először érdemes tisztázni, hogy mi is pontosan a vizelet: attól függően, hogy mennyi folyadékot iszol, jellemzően a 90 százaléka egyszerű víz. Ha egészséges vagy, akkor a vizeletben nincsenek baktériumok, sem egyéb olyan kórokozók, amelyek problémát okozhatnának. A maradék 10 százalék olyan felhasználatlan anyag, amit a szervezeted képtelen volt hasznosítani, valamint különböző sók. Ezen kívül az összetétele változhat aszerint, hogy mit eszel, mit iszol, és milyen szereket, például gyógyszereket használsz.
Amiért nem olyan para, ha bele akarsz pisilni a zuhanyzóba, az pontosan a vizelet összetétele: nincs benne semmi olyan fertőző kórokozó, ami később problémát okozhatna.
Más a kérdés akkor, ha valamilyen fertőzésed van, ilyenkor már lehetnek olyan mikrobák a vizeletben, amik később újrafertőzhetnek, ha a zuhanyban könnyítesz magadon. Ugyanebből a megfontolásból érdemesebb inkább csak a saját zuhanyzódba pisilni, nyilvános helyen nem, hiszen továbbadhatod vagy fel is veheted a különböző fertőzéseket. Olvass még a témában
„Úgy viselkedett, mintha ő lenne a párja” – Amikor a sógornő teszi tönkre a házasságot
Ezt az egy mondatot sosem szabad kimondani egy gyereknek, még viccből sem
Ezt hozza 2026. augusztus 22. a numerológia szerint: rend és stabilitás
Ezt hozza 2026. augusztus 30. a numerológia szerint: örömteli önkifejezés
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






