Pandémia-luxus: méregdrága divatmárkák, akik luxus maszkokat gyártanak

Pandémia-luxus: méregdrága divatmárkák, akik luxus maszkokat gyártanak

Címlap / Stílus / Divat / Pandémia-luxus: méregdrága divatmárkák, akik luxus maszkokat gyártanak

A világjárvány szinte minden szektorban megtette a hatását, és mivel gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a következő hónapokat a legtöbben mackónadrágban fogják tölteni, számos, egyébként méregdrága világmárka is maszkokat kezdett varrni. A legtöbben erősen nyomott áron, erőforrásaikat felhasználva teszik ezt, hogy ingyenesen juttassanak maszkokat a frontvonalban dolgozóknak, vagy méltányos áron juttatják el a védőfelszerelést a vásárlóiknak, de olyanok is vannak, akiket a haszon illata vonz.

Katie May

Az esküvői ruha-bizniszben nagy pénzek szoktak forogni, a koronavírus azonban éppen a szezonra érkezett, így nyilvánvaló, hogy ezeknek a ruháknak a tervezésével, varrásával és forgalmazásával foglalkozó márkák is úgy próbálnak megélni, ahogyan csak tudnak.

Az is érthető, ha valaki úgy dönt, hogy ő a mostani helyzetből is szeretné kihozni a legjobbat, és mondjuk megengedheti magának, hogy több pénzt adjon ki egy különlegesebb maszkért, amit szívesebben vesz fel, ha már minden alkalommal emlékeztetnie kell magát a világjárványra, amikor az utcára lép.

Így történhetett, hogy az egyébként esküvői ruhákra szakosodott Katie May talált vásárlóközönséget a csipkével, flitterrel, kreppel dekorált maszkjainak, melyek ára körülbelül 6-15 forint között mozog.

Cserébe legalább olyanok, hogy még esküvőre is elmehetnél bennük – ha lennének mostanában esküvők.

 

One Golden Thread

Ez az öko-divatmárka arra használta fel a forrásait, hogy egy olyan, farostból készült maszkot hozzon létre, ami „második bőrként” simul az arcodra.

A kendő-formájú maszk nem olcsó, viszont ha vásárolsz egyet 33 dollárért (nagyjából 10 ezer forint), a márka adományoz egy másikat egy utcán élő amerikainak.

Az antimikrobiális, természetes, elasztikus anyag a tervezők szerint szorosan, mégis kényelmesen simul az arcra, ja és közben természetesen a divatról sem feledkezik meg.

Az anyag kétrétegű, bebújtatós zsebbel a szűrő számára, ami nem tartozék.

Maison Modulare

Az Egyesült Államokbeli márka 65 dolláros (több mint 21 ezer forintos) francia csipke maszkja első ránézésre éppen úgy néz ki, mint bármelyik fehér orvosi maszk, csak közelebbről nézve válik szembetűnővé a fehér csipke rávarrás – kérdés persze, hogy egy világjárvány idején elég közel jön-e bárki is, hogy ezt észrevegye.

Az organikus pamutból és rugalmas csipkéből készült maszkot kék pántok tartják, és ha nagyon megjött volna a kedved, hogy vásárolj egyet, és még a szállítási költséget is kifizetnéd, akkor sajnos rossz hírünk van: a honlap szerint ugyanis minden maszkot elkapkodtak.

 

Az elérhetetlenek

És persze vannak a nagy márkák, amelyek közül nagyon sokan gyártanak maszkokat jótékonysági célokra, ugyanakkor nem feledkeznek meg eredeti „küldetésükről” sem.

Ezek a divatmárkák néhány sztárnak vagy influenszernek juttatnak a limitált szériás maszkjaikból, amiket aztán a nagy közönség az Instán láthat viszont, beszerezni őket azonban szinte teljesen lehetetlen, hacsak nem popsztár az ember lánya.

Billie Eilish például Gucci maszkot visel, de az interneten találni képetek Louis Vuitton és Fendi maszkokról is.Az elemzők szerint, ha a járvány még kitart, szinte biztos, hogy a fast fashion márkák is piacra dobják majd a saját maszkjaikat, és mint bármely más praktikus holmi, például a sapkák vagy táskák esetében, a maszkoknál is tényező lesz majd a megjelenés. Ázsiában például, ahol a maszkok régóta részei a mindennapi életnek, ez már egyáltalán nem számít meglepő jelenségnek, és ha a stigma lekerül ezekről a darabokról, elképzelhető, hogy hamarosan az európai és amerikai gyártók is beállnak a sorba, hogy divatos maszkokat tervezzenek.

 

VIDEO 2024 legszebb sminktrendje, a gyöngyházfényű smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!