Kezdetben a távolság is segíthet
A különköltözéskor érdemes némi távolságot tartani a magánélet védelme érdekében. Így elkerülhető például, hogy a szülők folyton összefussanak a sarki boltban, vagy esetleg egymásba botoljanak, amikor éppen egy randevún vannak. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a gyerekeknek ne kelljen órákat utazni, ha látni szeretnék valamelyik szülőjüket.
Ez már csak azért is fontos, mert így mindkét szülő gyorsan elérhető például egy vészhelyzet esetén, de az olyan elkerülhetetlen helyzetek sem fogják teljesen felborítani a család életét, amikor a gyerek a másik szülőnél felejt valamit.
Azok a szülők, akik megosztják egymással a gyerekekkel kapcsolatos információkat, és együttműködnek a nevelési stratégiák megbeszélésében, a stabilitás, a biztonság és a védettség érzését adják a gyerekeiknek, akkor is, ha nem egy fedél alatt élnek.
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a szülőknek a válás alatt és után is prioritásként kell kezelniük gyermekeik jólétét. Ez megnyilvánulhat abban, hogy elősegítik a nyílt kommunikációt, minimalizálják a konfliktusokat. Fontos, hogy támogató és következetes környezetet teremtsenek gyermekeik számára, mind a saját otthonukban, mind a másik szülő otthonában. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. november 7. a numerológia szerint: új kezdet és önállóság
A „gonosz lányok” nem tűnnek el a gimnázium után – így kezelheted őket felnőttként
A leghírhedtebb kísértetjárta helyek Magyarországon – egy részük ma is látogatható!
Az örök panaszkodók, a kapcsolati drámázók és az életmódguruk: emberek, akiknek nem adok többé teret az életemben
Nyitókép: VioletaStoimenova/istockphoto.com
Következő cikkünkEgy ízletes hamburgerre senki nem mond nemetA hamburger az egyik legnépszerűbb étel, amely gyakran a tányérra kerül a rohanó hétköznapokban, kerti partikon, baráti összejöveteleken vagy a lazulós estéken. Számtalan verzióban elkészíthető, és szinte csak a képzeletünk szab határt annak, hogy hogyan kívánjuk felturbózni. Érdemes az Oinos étlapján szétnézni, melyen helyet…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






