Véleménycikk: Schuszter Borka
Valószínűleg nem voltam egyedül ezzel. Sokan érezzük úgy, hogy ha felnőttként kérdeznek tőlünk valamit, valahogy illene tudni a választ. Ha pedig nem tudjuk, legalább próbáljunk úgy tenni, mintha tudnánk.
Furcsa belegondolni, mennyire belénk épült ez.
Úgy szocializálódtunk, hogy az iskolában kész válaszokat kaptunk. Megtanultuk őket, aztán visszamondtuk. A tudás sokszor azt jelentette, hogy emlékszel arra, amit megtanítottak neked. A kérdezés pedig könnyen összekapcsolódott azzal, hogy valami hiányzik belőled. Ha nem tudtuk a választ, nem feltétlenül az volt az első gondolatunk, hogy „akkor derítsük ki”, hanem az, hogy „hogyan tehetnénk úgy, mintha tudnánk”. Olvass még a témában
6 hangulatos őszi hobbi, ami segít legyőzni az évszakváltás okozta rosszkedvet
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
Anya vagyok, de néha idegennek érzem magam a saját korosztályomban
„Sok férfi az öngyilkosság szélén áll, a társadalom meg kineveti” – férfiak randigurujaként ezt a 7 dolgot üzenem a nőknek
Mintha a nem tudás önmagában szégyen lenne
Egy olyan kultúrában nőttünk fel, amely sokszor sokkal jobban jutalmazta a félig jó választ, mint a jó kérdést. Azt tanultuk meg, hogy a kompetens ember tudja. A magabiztos embernek van válasza. Aki pedig bizonytalan, az talán nem elég felkészült.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






