A keresés néha évekig tart, és nem mindig úgy végződik, ahogy az ember elképzeli. Három örökbefogadott olvasónk mesélte el, hogyan talált rá a vér szerinti családjára.
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat”

A 34 éves Réka mindig is tudta, hogy örökbe fogadták. A szülei soha nem titkolóztak előtte, de sokáig nem érezte úgy, hogy szüksége lenne több információra.
„A húszas éveim elején kezdett el igazán érdekelni, hogy ki az anyám. Nem haragudtam a nevelőszüleimre, és nem akartam lecserélni őket. Egyszerűen szerettem volna tudni, honnan jövök.” Olvass még a témában
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
Ilyen ember voltál előző életedben a születési számod szerint
Az első információkat a rendelkezésre álló iratokból szedte össze. Tudta a születési nevét, az anyja nevét és azt is, hogy nagyjából hol élt, amikor megszületett. Csakhogy a név annyira gyakori volt, hogy az interneten semmire sem jutott vele.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






