Minden haláleset az életedben megtanít arra, hogy igenis jó dolog az öregedés

Gyerekként talán mindenki részt vett egy-két temetésen, de akkor még nem igazán vagyunk tisztában az elmúlással. Vagy inkább túlságosan is? Természetes, hogy a szomszéd néni, nagymama, nagypapa elmegy, mert öregek voltak. Ekkor találkozunk először a halállal, hacsak a szülők nem döntenek másképp. Sok családból hallottam, hogy a szülők még kamasz gyerekeik elől is titkolják a haláleseteket, csakhogy megóvják őket…(a valóságtól).

Ez nem feltétlenül a legjobb módja a védelemnek, mert így a gyerekeket sokként éri majd az első haláleset már nagyobb korban. Ebben is meg kell találni az arany középutat, amikor még nem túl kicsi, de nem is túl nagy a gyerek a halállal való találkozáshoz. Nem hiszem, hogy erre létezne egy általános, tökéletes időpont, mert mindenkinek máskor jön el ez az idő, mindenesetre nem érdemes túl sokáig húzni.

Jönnek a tinédzser évek, majd a húszasok gondtalan élete, amikor az egész életet a hormonok irányítják. Nem is igen gondolunk a halálra, hiszen elveszünk a felhőtlen szórakozásban és jóformán időnk sincs ilyeneken agyalni. Habzsoljuk az életet, nem hisszük el, hogy egyszer majd nekünk is fájhat a derekunk, hátunk, vagy lábunk. Értetlenkedve nézzük a szüleinket, hogy miért szenvednek annyit egy felállás során. Ezeket az éveket mindenkinek így kellene átélnie, megtapasztalva a fiatalsággal járó minden kiváltságot, mert utána mindez elmúlik.