Az álom képek, gondolatok, hangok és érzelmek összessége, amely az agyon fut át alvás közben. Bár teljesen még nem tisztázott, hogy hogyan, de annyi biztosnak tűnik: az álmoknak szerepük van abban, hogy feldolgozzuk a napi történéseket, ezen kívül szerepük van az emlékezésben, problémamegoldásban.
Éppen ezért nem csoda, hogy egy világjárvány kellős közepén, a kijárási korlátozások és a munkahelyek, gyerekek miatti stressz hatására rengetegen egyre rosszabbul alszanak, és egyre furcsábbakat is álmodnak. Hiába élünk információs társadalomban évek, sőt, évtizedek óta, igazán csak az ilyen helyzetekben kezdünk el nagy mennyiségben híreket fogyasztani, aminek bizony van látszata az éjszakai pihenésünkön is.
A járvány szinte mindenkit érint valamilyen szinten, és mindenki számára plusz stresszt jelent, az ilyen élményeket pedig hajlamosak vagyunk tudat alatt átvinni az álmainkba – ezt a jelenséget álombeépítésnek nevezzük.
Szakértők szerint az is hozzájárul a jelenséghez, hogy az emberek többet és hosszabban alszanak, mint a karantén előtt, ez pedig nyilvánvalóan több és hosszabb álommal is jár. Ez az orvosok szerint nem is olyan nagy baj, mert nagyon sokan nem alszanak eleget a mindennapokban. Olvass még a témában
Kiderítettük, mennyi igazság van abban, hogy a szénsavas vízzel fogyni lehet
Elváltam és hirtelen feleannyi dolgom lett – Nők elmesélték, miért könnyebb gyereket nevelni férj nélkül
Okosabbak és sikeresebbek az elsőszülött gyerekek, mint a testvéreik?
Színek és kristályok: így töltheted fel energiával a különböző csakráidat






