Új irány: a turizmus
Bár folyamatosan ott van Demoklész kardja az emberek feje fölött, és iszonyatos nagy a szegénység, a politikai elit úgy döntött, hogy fellendíti kicsit a turizmust. Leginkább a téli turizmust.
A wonsani síkomplexum látványa egyszerűen lenyűgöző a környezet miatt. Maga a sípálya kimondottan az elitnek és a külföldieknek készült.
A levegő szmogmentes, a környezet pedig tiszta, ami manapság nagy kincs.
Az ember mindig arra kíváncsi, ami a szemei elől el van zárva. Ilyen hely Észak-Korea is. Bár az ország – úgy tűnik – nyitni készül a turizmussal a világ felé. Csak a fent említett dolgok miatt nem nevezném egyszerűen turizmusnak az odalátogatást.
Inkább a katasztrófa-turizmus egy ágának… annak ellenére, hogy béke van ott, csodálatosak a tájak, és jó levegő.
Következő cikkünkElgondolkodtam a citromról – 6 dolog, ami eszembe jutottA minap kaptam egy citromot. Üzenetként. Eszembe kellett volna jutnia róla valami fontos, szerelmet, szerelmemet érintő dolognak. Annyi segítséget kaptam, hogy köze van hozzá egy üres sms-nek és a házam közelében lévő körforgalomnak. Nos, számos dolog jutott eszembe a citromról, csak az nem, aminek kellett volna. Ebben az…Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-benAz Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






