Gyermekkor
Ennio Morricone már gyermekkorában közel került a zenéhez. Bár édesapja hivatalosan nem zenész volt, de mellékállásban fellépett éjszakai szórakozóhelyeken, mint trombitás. Fia sokszor elkísérte, sőt az is gyakran megesett, hogy ő helyettesítette édesapját. Ennio kottát olvasni is tőle tanult, majd 6 évesen már elkezdett zenét szerezni.
Zenei érdeklődése egyre erősödött: egyre komolyabb zeneműveket bontott elemeire, majd azokat egyéni stílusban hangszerelte és írta újra. Mindig is zeneszerző szeretett volna lenni, de a konzervatóriumban kezdetben mégis trombitaművésznek tanult, a megélhetését pedig könnyűzenei hangszereléssel kereste.
Spagettiwestern
A ’60-as években találkozott Sergio Leonéval, amely ismeretség egész életére nagy hatással volt. Itt kezdődött el filmes karrierje, amely során először a ma spagettiwesternnek hívott darabok zenéjét készítette el.
Olyan filmek zenéje fűződik a nevéhez, mint az ”Egy maréknyi dollárért” vagy a „Volt egyszer egy Vadnyugat”, és még sokáig sorolhatnánk. A Morricone-féle filmzene olyan erősen meghatározóvá lett ezekkel a filmekkel kapcsolatban, hogy sokan a stílus sikerének is egyik kulcsfiguráját látják a zeneszerzőben.
Film és filmzene
Állítólag Sergio Leone és Morricone párosa a kezdeti nehézségek ellenére annyira összekovácsolódott, hogy a rendező a szokásosnál lényegesen nagyobb hangsúlyt helyezett a filmekben a zenei hatásra. Olyannyira a film alapjának tekintette, hogy gyakran a próbák alatt a már elkészült filmzenét játszották, hogy így segítsenek a szereplőknek ráhangolódni a film hangulatára.
Morricone maga is hatalmas hangsúlyt helyezett a film okozta benyomásaira, amelyet általában úgy próbált megragadni, hogy már a szövegkönyv első olvasásakor lejegyzetelte érzéseit, hangulatait, amelyeket megpróbált a filmzenében is visszaadni – mint tudjuk, óriási sikerrel. Pályája elejétől kezdve folyamatos elismerésben van része. Legnagyobb elismerései (a teljesség igénye nélkül):1965: Ezüst Szalag-díj: Egy maréknyi dollárért – legjobb filmzene
1982: César-díj jelölés: A profi – legjobb filmzene
1985: Ezüst Szalag-díj: Volt egyszer egy Amerika – legjobb filmzene
1988: Grammy-díj: Aki legyőzte Al Caponét – legjobb filmzenei album
1989: David di Donatello-díj: Cinema Paradiso – legjobb filmzene
1995: Arany Oroszlán-díj: Életműdíj
1999: David di Donatello-díj: Az óceánjáró zongorista legendája – legjobb filmzene
1999: Európa Film-díj: Életműdíj
2007: Oscar-díj: Életműdíj
Magánélete
A 84 éves Ennio Morricone máig Olaszországban él családjával.
Feleségével együtt 4 gyermeket neveltek fel, közülük az egyik szintén zeneszerzői pályára lépett, melyet édesapja kifejezetten ellenzett, mivel attól tartott, hogy fiának nehéz lesz kilépnie híres apja árnyékából.
Morricone ma
Ennio Morricone nevéhez számtalan szebbnél szebb dal és filmzene kötődik, melyek óriási sikert hoztak az olaszországi filmgyártásnak, és amelyek révén máig könnyen beazonosíthatjuk a filmeket, elég meghallani egy trombita- vagy egy jellegzetes szájharmonika részletet.
Zenéjének elemeit olyan modern zenekarok is átvették, mint például a Metallica, mely az egyik legismertebb Morricone-dalt, „A Jó, a Rossz és a Csúf” film „Ecstasy of Gold” dalát használja a koncertek bevezetésénél.
Morricone filmes zeneszerzői karrierje mellett karmesterként is sikeres. Fantasztikus pálya van a háta mögött, munkájáról, hozzáállásáról, szakértelméről kizárólag felsőfokon beszélnek. Dalai kortalanok, és a mai napig képesek könnyeket csalni az emberek szemébe. Isten éltesse születésnapján Ennio Morriconét!