🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Sarok
Corner lip lift, azaz szájsarok-emelésem volt. Az orvos tapasztalatlan volt, túl sokat vágott ki és most úgy nézek ki, mint a Joker.
8/10 Generál
Két gyereket szültem és szoptattam, majd elváltam és az önbizalmam negyven évesem a béka feneke alatt volt. Végül akkor ismerkedtem meg a jelenlegi párommal, amikor már megvolt az időpontom a mellfelvarrásra. Ő azt mondta, hagyjam a fenébe, neki tökéletesek a melleim, de én tarthatatlan voltam. Az egyik mellem csodaszép lett, a másik viszont nem: a hegek is rondák és a mellbimbóm is deformált. Kiderült, hogy a sebészeknél bevett szokás, hogy az egyik mellet ők, a másikat pedig egy tanonc csinálja, így végzik szimultán a műtétet. Most akárhányszor a mellemre nézek, dühös vagyok emiatt.
A kozmetikusom töltötte fel a számat, mikor nem is végezhetne ilyen kezelést. Eltalált egy eret és amikor a szám feketedni kezdett, kiderült, hogy nekrózisom lett. Végül egy rendes orvos oldotta ki a töltőanyagot, de majdnem ki kellett vágni egy darabot az ajkamból.