Az eltérő ritmus pontot tehet a kapcsolat végére
Sokan mondják, hogy az utazásnál akkor jönnek a legnagyobb viták, amikor az egyik fél percre pontosan tervezne, aktívan nyaralna, a másik pedig inkább sodródna és lazítana. Ezt látatlanban is alá tudnám írni, de szerencsére mi nem a skála két végpontján állunk: mindketten inkább a tervezők közé tartozunk.
Foglalunk, előre gondolkodunk és szeretünk biztosra menni, mert így sokkal nyugodtabban indulunk útnak (főleg, ha a lányunk is velünk jön). Ez persze nem azt jelenti, hogy görcsösen ragaszkodunk mindenhez, csak azt, hogy szeretünk kapaszkodókat adni magunknak.
És igen, ebbe belefér az is, hogy cél nélkül bolyongunk a városban, de az alapritmust mégis az adja, hogy ott van a terv a zsebünkben. Ez azóta is óriási könnyebbség, és meghatározza nem csupán a nyaralásaink, hanem a hétköznapjaink hangulatát is. Olvass még a témában
„Ugyanaz a tusfürdő jó samponnak, balzsamnak, arclemosónak és szappannak” – A legendás férfi logika röhejes oldala
Meg fogsz lepődni! 10 filmsztár, akiről nem is sejtetted, hogy ikertestvére van
Olivia Wilde új filmje után kétszer is meggondoljuk, kit hívunk meg vacsorára – Ilyen lett a Meghívás
A suttogó: Robert De Niro új Netflix-filmje lehet az év egyik legizgalmasabb thrillere
Visszanézve a történetünket, minket nem a közös otthon vagy a felújítás tanított meg arra, hogyan működjünk együtt, hanem az utazások. És bár ezek csak ritkán voltak idilli nyaralások, mégis tökéletesnek bizonyultak arra, hogy igazán megismerjük egymást. Innentől kezdve pedig azt mondhatom: gyerekjáték volt két ház felújítását végignavigálni.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






