Amikor másokkal beszélgetek, gyakran hallom, hogy a „kapcsolat igazi próbája az első összeköltözés és a lakásfelújítás” – nálunk azonban minden fordítva alakult.
Előbb utaztunk el hetekre, hónapokra, minthogy egyáltalán érdemben együtt laktunk volna. Amikor pedig arra kerülhetett volna a sor, hogy egyet előrébb lépjünk a közös lépcsőnkön, egy külföldi munkalehetőséggel néztünk szembe – mégpedig egy visszautasíthatatlan lehetőséggel.
Mindez nem csak az ő szakmai életét változtatta meg gyökeresen, hanem egyúttal a távkapcsolat mélyvizébe is beledobott bennünket. Akkor még nem is sejtettük, hogy mindez több mint 10 évig tart majd, és arra sem gondoltunk, hogy az utazás lesz az a közeg, ahol a legtöbbet tanuljuk meg egymásról. Olvass még a témában
Kívülről úgy tűnhetett, hogy az életünk csupa romantikus kaland, pedig az útjaink valójában messze álltak az idilltől. Heti egyetlen közös napunk volt – a vasárnap. A többi napot ő végigdolgozta, én pedig szakdolgozatot írtam, tanultam, vizsgára készültem, majd később állást kerestem.
Amikor pedig végre online dolgozhattam, akkor is sokszor teljesen más ritmusban éltünk. Az, hogy este együtt hunytuk le a szemünket, gyakran az egyetlen közös élményt jelentette a nap folyamán. Mégis ezek a látszólag apró, hétköznapi pillanatok mutatták meg, hogy a közelség sokszor egyszerűen a csendes jelenlétben rejlik.
Talán épp azért, mert sokszor a munka vitt minket külföldre, jó ideig nem volt „igazi” nyaralásunk. Egyszer azonban mégis eljutottunk oda, hogy közösen, kifejezetten kikapcsolódni induljunk – és sikerült annyit veszekednünk, mint soha máskor.
Utána persze rájöttünk, hogy nem is egymással volt bajunk. Egy társas úton vettünk részt, ahol a többiek teljesen más ritmusban és igényekkel akarták tölteni a napokat, mint amit mi megszoktunk – a feszültséget pedig nemes egyszerűséggel egymáson vezettük le. Amikor hazaértünk, mintha elvágták volna a vitáinkat.
Már itt rádöbbentem, mekkora szerencse, hogy hasonlóak az elképzeléseink az életről, és amikor kettesben vagyunk, akkor nem kell egy számunkra idegen tempóhoz igazodnunk.
A közös rutinok biztonságot adnak
Ahogy teltek az évek, szépen kialakultak a saját kis rutinjaink az utazások körül (is). Manapság már kevésbé munka miatt, mint az utazás élvezete végett hagyjuk el az országot. Általában én vadászom a repülőjegyeket, keresem a megfelelő szállást és állítom össze a főbb látnivalók listáját, ő pedig intézi a foglalásokat, az autót, a parkolóhelyeket, a navigációt.
Ez így működik közöttünk a legharmonikusabban – mindenki azt teszi bele, amiben a legjobb.
Mindez természetesen nemcsak az utazásoknál, hanem a legtöbb kapcsolatban is kulcs: ha hagyjuk a másikat abban kiteljesedni, amihez ért, akkor mindketten biztonságban érezzük magunkat, és sokkal gördülékenyebben haladunk előre, a közös célok felé.
