A BJOG című, nemzetközi szülészeti és nőgyógyászati szakfolyóiratban tavaly megjelent egy cikk a nehéz szülés és a gyermekkori magatartás-zavarok kialakulása közötti összefüggésről1.
A kutatók szerint a mellékvese által termelt, kortizol nevezetű stressz-hormon emelkedett mennyisége kapcsolatban áll az efféle problémák jelentkezésével, s úgy találták, hogy a „zökkenőmentesen” kibújó babák szervezetében lényegesen alacsonyabb a kortizol-szint, mint a nehezebben világra segített társaikban.
Sajnos, a szülés körüli komplikációk mozgásszervi és szellemi fogyatékosságot is maguk után vonhatnak. A koraszülés, az elhúzódó kitolási szak, a túlhordás, a köldökzsinór összetekeredése, csomója, a vákuum használata, stb. oxigénhiányt idézhet elő, ami sok esetben idegrendszeri károsodásban ölt testet. Gyakori következmény, hogy nem fejlődik megfelelően a mozgás, súlyos esetben akár meg is bénulhatnak a baba végtagjai. Olvass még a témában
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Ez az 5 leggyakoribb ok, amiért elveszítik varázsukat a hosszú távú kapcsolatok
Ezt hozza 2026. október 24. a numerológia szerint: anyagi és lelki egyensúly
Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?
Oxigénhiányt jelezhet, ha a csöppség nehezen szopik, kezét vagy lábát görcs húzza össze, vagy épp ellenkezőleg; tagjai ernyedten lógnak, illetve, ha ezek mozgatása nehéz és fájdalmas. Hathetes korában a legtöbb egészséges baba felemeli, forgatja a fejét, néhány héttel később a hasára fordul, fél éves kora körül kúsznak, felülnek, majd mászni kezdenek – gyanús lehet, ha késnek, vagy kimaradnak a mozgásfejlődés egyes szakaszai.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






