Nem minden kislány örül a locsolóknak
Sok kislány valóban izgatottan várja, hogy ki jön, milyen verset mond, milyen illatú lesz a kölni, amit kap. De vannak olyan gyerekek is – és ezt szülőként egyre több helyről hallom –, akiknek ez az egész procedúra inkább szorongással teli.
Vannak szégyenlősebb, introvertáltabb gyerekek, akiknek már a figyelem középpontjába kerülés is feszélyező. Vannak olyanok is, akiknek szenzoros érzékenységük van: nem bírják az erős illatokat, a hirtelen érintéseket, a váratlan közelséget.
És vannak gyerekek, akik egyszerűen csak nem szeretnék, ha valaki engedély nélkül közeledne hozzájuk, különösen nem azzal a szándékkal, hogy valamit a testükre locsoljon – bármennyire is hagyományos vagy „vicces” az adott helyzet.
Az igazság az, hogy nem is kell senkinek megindokolnia, miért nem szeretné, ha meglocsolják. Aki szívesen veszi ezt a hagyományt, az élvezze a locsolkodást, de nehéz számomra megindokolni, hogy valaki ráerőltet valamit a lányomra, amitől ő nem érzi jól magát. Aki kicsit is szereti őt, ilyet a saját egója fenntartása jegyében biztosan nem tesz – aki meg nem szereti, az egyébként se jöjjön hozzá locsolkodni. Olvass még a témában
Kipróbáltam, mi történik, ha úgy sétálok, mint a férfiak – meglepő eredményre jutottam
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
Egész életünkben egy célt hajszolunk – de közben élvezzük az utazást?
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






