Heten vagyunk testvérek, nagy családban nőttem fel és ez a mai napig nagyban alakítja a személyiségemet. A felnőtt életemre ilyen hatással van a sok testvér.
1. A személyes határaim szigorúak
Ha valaki úgy nő fel, hogy sok emberrel van bezsúfolva egy viszonylag kis helyre, az felnőttkorában is foggal-körömmel fogja védeni tulajdonát, helyét és magánéletét. Ha valaki megpróbál ételt csenni a tányéromról, harapok.
Ha rámnyitnak a fürdőszobában, harapok. Ha hozzányúlnak a dolgaimhoz a tudtom nélkül, harapok.
2. Figyelemre van szükségem, de csak akkor és annyira, amennyire szeretném
Ahol sok a gyerek és mindenki anya kitüntetett figyelmére vágyik, természetes, hogy egyszerre csak egyvalaki kaphatja meg. Minél fiatalabb testvér valaki, annál kevesebb figyelem hárul rá kiskorában, ezért felnőttkorban vágyik rá, ugyanakkor a túl sok figyelem meg is ijesztheti, mert nincs hozzászokva.
3. Káosz? Milyen káosz?
Egy nagy családban sosincs csend és soha nincs rend, egyszerűen képtelenség bármelyikre is vágyni, mert fenntarthatatlan. Ennek köszönhetően a mai napig jól tűröm – és ki tudom zárni – a zajt, hektikus helyzeteket és felfordulást. A stresszes helyzeteket is könnyen viselem és lazán figyelek egyszerre több dologra.
4. Nagyon tudok szeretni
A sok testvér eredményeképpen a gyerekkorom egyenlő arányú őrületből és szeretetből állt. Keményen és olykor durván játszottunk, veszekedtünk, buliztunk, bunyóztunk és szerettük egymást, ez pedig a felnőtt kapcsolataimra is kihat. Lehet, hogy nem kis csomaggal járok, azonban szeretni odaadóan tudok.
5. A dráma az életem része
Sok ember kis helyen sok drámával egyenlő. Egy csoport ember, megannyi különböző véleménnyel, akarattal és temperamentummal nem éppen jelent nyugalmat, kiegyensúlyozott életet. Ennek ellenére nem bánom az állandó viharos hullámzást az érzelmi állóvízzel szemben. Ha vita van, a mai napig képes vagyok bármilyen szerepet felvállalni benne, a kívülállótól a legharcosabb szószólóig.
