Autobiográfusok
A második csoportba tartozó emberek azért készítenek szelfiket, hogy életük egy fontos momentumát vagy eseményét dokumentálják, mert szeretnék megőrizni a pillanatot. Ők azok, akik ugyan szeretnék, hogy mások is lássák a fényképeiket, nem feltétlenül igénylik a visszacsatolást, vagy keresik a kommunikáció lehetőségét. Nem kívánnak párbeszédet elindítani a képeikkel, vagy valamilyen cselekvésre sarkallni, csak meg akarják örökíteni, ha valami olyat csinálnak, amit a saját életükben fontosnak éreznek.
Scott Kelley, a NASA asztronautája például miután egy évet a világűrben töltött, 2016-ban úgy tért vissza a földre, hogyutazását számos szelfivel dokumentáltaaddigra. Mondjuk biztos, hogy ez az unokákat is jobban érdekli majd, mint a “Nagymama 40 évvel ezelőtt 30 különböző fotón áll ugyanazon a fürdőszoba tükör előtt” című sorozat.
Kép forrása: nasa.gov Olvass még a témában
Végrendelet az Instagram felett: Mi történik a digitális lábnyomommal, ha már nem leszek?
Melyik állatot szúrtad ki először a képen? Derítsd ki, mit árul el rólad!
„Megcsúszott a jégen, hanyatt esett és meghalt”. Történetek, amikor láttak valakit meghalni
A fröccs a hosszú élet titka? Dédapáink víz helyett is ezt itták!
vagy állást foglaljanak, amivel másokat is cselekvésre késztetnek – mondták el a tanulmány szerzői. Jó példái ennek például azok a celebek, amelyek szavazásra próbálják buzdítani a követőiket, amikor a saját “én már szavaztam” kitűzőjükkel posztolnak egy fényképet.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






