Utóbbi különösen inspiráló lehet a fiatal lányoknak, akik pályájuk kezdetén is szembesülhetnek a női karrierút sajátos buktatóival. A börze már második éve hívja meg az Effemine – Egyesület a fiatal nőkért nevű szervezetet, hogy vendégük segítségével sikeres nők tapasztalatait és tanácsait tolmácsolják a közönségnek. Az Egyesület tavaly egy kerekasztal-beszélgetés alkalmával faggatta sikerük titkáról Hegedűs Évát a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatóját, Keleti Andrea táncművészt és Marsi Erikát, a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. alelnökét. Idén pedig D. Tóth Kriszta lesz a meghívott vendégük, aki többek között a női szerepekről és karrierekről fog mesélni és persze arról, hogy a mostani pályakezdőknek mit érdemes szem előtt tartaniuk mielőtt bevetik magukat a mélyvízbe, és a nagybetűs Életbe.
Álláskeresés higgadtan és magabiztosan
Az állásbörzére érdemes csinosan érkezni, hiszen a látogatóknak alkalmuk lesz próbainterjúkon és profi CV fotózáson is részt venni. A hölgyek ellátogathatnak az AVON sminkszalonjába is, ahol tippeket és hasznos tanácsokat kaphatnak a munkahelyi make-up világáról, az illendő sminkelés szabályairól. CV- és karrier tanácsadáson is részt vehetnek, ahol egyénre szabott tanácsadást kapnak. Ezeknek a lehetőségeknek a felajánlásával és ingyenes igénybevételével szeretnék a szervezők megmutatni, hogy az álláskeresés feszült hangulata elhagyható, s igyekeznek lazább, de minden esetre nyugodtabb légkört teremteni hozzá és bebizonyítani, hogy higgadtabban könnyebb is jól teljesíteni. Olvass még a témában
7 dolog, amivel megkönnyíted a saját munkád – anélkül, hogy a főnököd tudna róla
Szerelők, mi volt a legfurcsább dolog, amit egy lakásban találtatok?
„Pénzért randiztam, így tudtam elvégezni az egyetemet” – Nem mindenkinek ezek a legszebb évei
Ha te sem dőzsölsz idén karácsonykor: ünnepi pénzmentő készülődés
A szervezők hiszik, hogy a női karrierútról érdemes és kell is beszélni, mert nem minden lányt készít fel például a családja arra, hogy nőként helyt tudjon állni az életben. Van, akinek ezzel egyedül kell megbirkóznia és megtanulnia, hogy milyen is az a maximális tudatosság, amire manapság jobban szükség van, mint eddig bármikor. A HVG Állásbörzén ebben szeretnének segíteni. „Jó úton haladunk. Történelmet írunk az állásbörzék történetében.” – hangzott el a reményteli gondolat az egyik szervező hölgytől.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





