Bónusz
Egy nagy rendezvény előtt derült ki, hogy – annak ellenére, hogy én szerveztem mindent – én kevesebb bónuszt kaptam, mint a többiek. Megkérdeztem, ki kér kávét, felvettem a „rendeléseket” és soha többet nem mentem vissza. (A céges telefonom is otthagytam).
Egyszerre
Osztálytársaimmal voltunk nyári munkán egy étteremben, öten dolgoztunk heti hatszor, egész nap, annak ellenére, hogy műszakban kellett volna váltanunk egymást. Többször szóltunk, hogy ez így nem jó – és mellesleg illegális – de a tulaj házaspár el volt foglalva azzal, hogy egy újabb éttermet nyitott a városban. Két nappal nyitás előtt mondtunk fel, egyszerre mind az öten. És nem is találtak új embert, mert mindenki tudta, milyen kizsákmányolóak, ezért öröm volt nézni, ahogy ketten kapkodtak és bénáztak az új helyen. (A régebbit a rokonaik próbálták vinni, olyan sikerrel, hogy két hét múlva be is zárt.)
Olvass még a témában
Gyülekezet
Telefonos cégnél dolgoztam éhbérért. Volt ügyfél, aki odadobta elém a telefont, hogy nézzem meg, mi baja és olyan is, aki lehülyézett, amiért nem tudtam fejből a telefonszámát. A főnök egy nap közölte, hogy ha nem adok el bizonyos mennyiségű – rengeteg – új szolgáltatást, akkor a fizetésemből fogja levonni. Mondtam hogy rendben, majd fogtam a telefont, a tíz legbunkóbb ügyfelet behívtam péntekre - zárás előtt egy órával – és amikor az első megjelent, bejelentettem, hogy beteg vagyok és vettem a kabátom. A pláza felső szintjéről néztem, ahogy a vásárlók üvöltöznek a fogalmatlan főnökömmel, csodás érzés volt.
A cikk folytatódik, lapozz!