Megállt az idő a Vatikánban – sajnos. A 21. századra elvárná az ember, hogy innen tiszta hit, igazság és elfogadás fakadjon.
Hogyan lett a Vatikán nyíltan a világ legnagyobb meleg közössége?
Ennek a könyvnek a segítségével nagyon részletes képet kaphatunk arról, mi folyik a Vatikánban, hogyan működik a vallás, de izgalmas leleplezések is akadnak bőven. Számos férfi prostituált is megszólal, a „luxus kategóriából” éppúgy, mint a frissen érkezett menekültek közül.
A szerző megszólaltat olyanokat, akiket gyermekkorukban abuzáltak. Nem egyszer felgöngyölíti azt is, hogyan és miért úszták meg a büntetéseket az elkövetők. Felháborító tényeket közöl arról, hogy a pedofil papok nem egyszer milliárdokat érő villákban húzták meg magukat a törvény elől.
Egyértelművé válik, hogy milliók haltak meg az olyan felelőtlen kommunikáció következtében, mint az óvszerhasználat tiltása az AIDS berobbanása idején. Az is, micsoda frusztrációt okozott vallásos tinédzserek, vagy akár felnőttek körében az, hogy az önkielégítést bűnös, pokoli élvezetnek titulálták.
Még számos példát sorolhatnék, de a könyv legfőbb üzenete az, hogy a keresztény vallásban iszonyúan sok a képmutatás. Bizonyításra kerül a műben, hogy a leggyakrabban a fennhangon homofób, a homoszexualitást nyíltan elítélő, gyűlöletbeszédet tartó vallási vezetők a magánéletükben melegek. Gyakran férfi szeretővel élnek együtt, rendszeresen járnak férfi prostituálthoz, adott esetben komoly perverzióknak hódolnak.
A szerénységet és a szegénységet hirdetik, miközben maguk Pradában járnak és egy ötcsillagos villában tengetik mindennapjaikat, komoly magánvagyont felhalmozva. A könyv nem arról szól, hogy elítélje ezeket a szokásokat, hanem arról, hogy rávilágítson erre az elképesztő képmutatásra, erre az óriási ellentétre és a következményekre. Azok hatásai ugyanis már manapság is egyértelműen láthatóak. Egyre több pap, vallási vezető fordít hátat a katolikus egyháznak, miközben nincs utánpótlás.
Ennek oka egyébként nagyon érdekes a szerző szerint. A könyvből ugyanis kiderül, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a homoszexuális férfiaknak Olaszországban sem igazán volt más lehetőségük, minthogy papnak állnak – már, ha élhető életet szerettek volna maguknak. Gondoljunk a világháborúk idejére, Mussolini diktatúrájára… A homoszexualitást elítélték sőt, üldözték. Így kézenfekvő volt a meleg férfiak számára papnak állni.
A gúnyolt, bántalmazott fiatalok elismert személyekké válhattak, nem kellett megmagyarázniuk, miért nem nősülnek meg, és a nőkkel szembeni önmegtartóztatás a legkevésbé sem esett nehezükre.
Emellett bekerültek egy olyan közösségbe, ami szinte kizárólag férfiakból állt, és ami, hogy, hogy nem, idővel valódi meleg-kommuna lett.
Manapság viszont egyre több országban válik megtűrtté, vagy inkább elfogadottá az, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, még ha ebből sokszor vajmi keveset tapasztalunk hazánkban. Így viszont egyre inkább alábbhagy a lelkesedés a cölibátus, vagy úgy általában a papi élet iránt, már nem ez az élet tűnik az egyetlen járható útnak, már nem muszáj, hogy egy homoszexuális mindenkinek hazudjon a közvetlen környezetében.
Néha kicsit hátrányos, ha valami ennyi információt tartalmaz
Ha kritikával kell élnem a Vatikánról szóló könyvvel szemben, akkor az, hogy sokszor úgy éreztem, túlságosan is részletekbe menő, aprólékos, ami ugyan hozzátesz a hitelességéhez, viszont nehezen olvashatóvá, időnként követhetetlenné tette a történteket. Különösen azok számára, akik nem jártasak az adott körökben.
Ennek ellenére bárkinek merem ajánlani: aki vallásos, annak azért, hogy kicsit árnyaltabban tekintsen a vallási vezetőkre és időnként bátran merjen kérdéseket feltenni magának. Aki pedig nem vallásos, annak azért, mert ő is érdekes információkkal és új nézőpontokkal szembesülhet.