A színpadias konfliktus-kereső
Ezt a típust leginkább a soha véget nem érő drámával és érzelmi hullámvasúttal lehet összekötni.
Hajlamosak arra, hogy másokat úgy manipuláljanak vagy sértsenek meg, hogy nem valós történetekkel állnak elő, hozzáköltenek ahhoz, ami megtörtént, vagy túlzásokba esnek.
Sokszor azt gondolják, a kapcsolataik mélyebbek, mint a valóságban (egy új kollégát egy hét után legjobb barátnőnek neveznek), és amikor ennek ellenkezőjéről bizonyosodnak meg, sértve és átverve érzik magukat.
Folyton a figyelem középpontjában akarnak lenni, és ha ezt nem kapják meg, konfliktust szítanak, hogy legalább ilyen módon sikerüljön ismét mindenki figyelmét kivívniuk. Olvass még a témában
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
„Vasárnap reggel 7-kor a telefonban üvöltött velem” – Elviselhetetlen főnökök
Négyféle „részeg típus” létezik, te melyikbe tartozol?
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






