A díszletek változnak, de a vágyaink nem
Mindez nem a TikTok-generáció találmánya, és nem is modernkori betegség. Minden korszak kitermelte a maga digitális vagy éppen analóg egyen-unalmát, mert a látszat mögötti fásultság régóta velünk él. Nekem például még az iskolapadban, irodalom fakultáción kellett a kezembe vennem Bret Easton Ellis kultikus művét, a Nullánál is kevesebb című könyvét. Már akkor, tizenévesen is mellbevágó volt látni, hogy a Los Angeles-i elit csemetéi hogyan élik a mindennapjaikat. Azt gondoltam, az a világ el fog tűnni, nem maradhat életben – azt nem, hogy még inkább felerősödik.
Megvolt a fiataloknak mindenük: pénz, státusz, bulik és a gátlástalan egyediség illúziója, ám a csillogó díszletek mögött egy ijesztő, érzelmileg teljesen kiüresedett világ húzódott. Ők is mindent megtettek a maguk módján, hogy különlegesnek tűnjenek, miközben egymás tökéletes másolatai voltak a hihetetlenül magányos valóságukban. Akkor is, most is pontosan ugyanaz a hajtóerő mozgat minket: a vágy egy értelmesebb, mélyebb életre, amit viszont sokszor képtelenek vagyunk valódi tartalommal megtölteni.
A belső üresség kivetítése azonban nemcsak az agyonretusált világban mutatkozik meg, hanem a munkában, a társaságokban és még a nyaralási szokásokban is. Sokan úgy ülnek fel a repülőre élményeket gyűjteni, hogy valójában fogalmuk sincs, miért utaznak oda, ahova tartanak. Olvass még a témában
A nagymamámnak sem kellett receptvideó: ideje visszatérni az egyszerű konyhához
„Túl hangosan nevettem” – Mi az, amiért a nők elnézést kérnek, a férfiak viszont soha?
Ezt hozza 2026. november 3. a numerológia: család és otthon melege
Melyik énedet mutatod a világnak, és melyiket rejted el? A csillagjegyed érdekes dolgokat árulhat el erről
Divat lett elindulni a világ túlsó felére anélkül, hogy a látogatók valóban kíváncsiak lennének a hely szellemére, a történelemre, vagy akár csak egy mélyebb beszélgetést kezdeményeznének a helyiekkel.
A hangsúly áttolódott a kötelező éttermekre és az Insta-kompatibilis háttér előtt elkészített, tökéletes képekre. A pillanat valódi megélése helyett a helyszín puszta „elfogyasztása” zajlik, mintha csak egy boltban vásárolt prémium termékről lenne szó. Az egész utazás mögött sokszor az a görcsös bizonyítási vágy áll, hogy a külvilág lássa: az életünk különleges – miközben a tömegturizmus résztvevői pontosan ugyanazt a koreográfiát követik, mint a másik tízmillió ember.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






