A gyász mindenkinél egy teljesen egyéni folyamat. Azt gondolnánk, hogy erre is van egy séma, egy bejárt út, amitől könnyebben megérthetjük, feldolgozhatjuk az állapotot, pedig csupán egy dolgot kellene megértenünk. Azt, hogy bárhogy gyászolhatunk.
A halál nem a vég
Születésünk pillanata magában hordozza a halálunk pillanatát is. Aki él, az egyszer meghal, ez e tény a Föld összes lakójára érvényes. Mégis, mikor először szembesülünk a halállal, az egy félelmetes, elutasítandó dolog lesz életünkben. Ez, mint elsődleges reakció teljesen normális, de meg kell értenünk azt is, hogy valójában mitől félünk. Ugyanis a lélek nem fél, teljes belenyugvással, természetességgel kezeli a halált. Az egó viszont retteg az elmúlástól. Főleg attól, hogy fájdalmas lesz, kíméletlen, vagy éppen az idő múlásától és attól, hogy még mennyi mindent nem tudott megvalósítani.
Egy-egy haláleset, főként a közvetlen környezetünkben a legnagyobb vészcsengő is lehet, hogy kezdjünk el igazán élni. De ezt sokan összetévesztik az egó hangjával. Pánikszerűen akarnak mindent egyszerre véghezvinni, megállás nélkül szórakozni és beleugrani visszafordíthatatlan helyzetekbe. Egész kevesen értelmezik megfelelően a halál üzenetét. A legfőbb dolgunk ilyenkor egy mély belső munka lenne. Legyőzni a félelmeket, megbékélni életünkkel és elfojtások nélkül élni a továbbiakban.
A gyász folyamata
A halál a léleknek mindig megkönnyebbülés. Ha belegondolsz, az elmúlás mindig akkor következik be, amikor a földi élet már túl nehéz és megterhelő. Ilyenkor a lélek dönthet arról, hogy tovább folytatja a megpróbáltatásokat, vagy inkább kilép és tiszta lappal indul.
A gyász mindig az itt maradt szerettekről szól. Az ő fájdalmuk, az ő gyötrődésük, amit a szeretett személy hiányától éreznek.
Pedig elfogadva a tényt, hogy egyszer mind meghalunk, már nem is olyan félelmetes maga a folyamat. Az, hogy kinek mikor jön el a végső óra, az idő kérdése. Sajnos már a gyászra is egy egész üzlet épült az évek során, kihasználva az emberek sebezhetőségét és félelmét. Sok könyvben olvashatjuk, hogy hány lépcsőből áll a gyászolási folyamat, milyen lépéseket kell megtennünk azért, hogy könnyebb legyen, miközben épphogy a legfontosabbat nem tanítják meg nekünk.
Ez pedig az lenne, hogy a gyász bármilyen lehet. Gyász alatt nevethetsz, sírhatsz, meditálhatsz, végezhetsz pótcselekvéseket és nem kell mindenkinek ugyanazon a folyamaton átvergődnie magát. Egyrészt nem biztos, hogy mindenkinek ugyanaz esik jól, másfelől pedig pontosan ezáltal fosztjuk meg magunkat az igazi gyásztól.
Milyen az igazi gyász?
Olyan, amilyen TE vagy és, amilyenné TE formálod! Van, aki napokig, hetekig el sem hagyja az ágyát, míg másnak pont az ellenkezője hoz enyhülést. Valaki keveset sír, van aki sokat. Van, aki alig alszik, míg más napokat is képes átaludni. Mindenkinek a maga tempójában kell haladnia és semmit nem szabad siettetni. Az idő és a halál elfogadása könnyebbé tehetik az életünket, de ennek nincs egy általános időpontja.
Ami pedig a legfontosabb, hogy ne úgy éld meg a saját gyászodat, ahogyan szerinted mások elvárnák tőled.
Ha akarsz, utazz el egy időre, mozdulj ki a barátaiddal, vagy csak legyél olyanok körében, akiktől szeretetet kapsz. A gyászt mindenki máshogy éli meg és a legnagyobb hibája a társadalmunknak, hogy még ebben is próbálnánk másoknak megfelelni. Gondolj a szép dolgokra, amit az elhunyt szeretteddel átéltél és búcsúzz el tőle úgy, ahogy te szeretnél.