🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/10 Jupiter: Nyilas, Halak
A Jupiter elsődlegesen a nyilasokat és a halakat uralja, de szorosan kapcsolódik mindenhez, amiben fontos szerep jut a tudásnak, gondolkodásnak és a hitnek.
Szerencsehozó bolygónak tartják, ami kitartásra sarkall és sikert ígér az élet minden területén, akár munkáról, akár párkapcsolatokról van szó.
Jelképezi az optimista hozzáállást, illetve arra sarkall, hogy jóindulatúak, segítőkészek legyünk.
A Jupiter szülöttei egyáltalán nem vélik elítélendőnek, ha az evilági élvezeteknek hódolnak, szinte lubickolnak a sikerben, amit a bolygó eredendően biztosított számukra.
5/10 Szaturnusz: Bak, Vízöntő, Szűz
A Szaturnuszt a Marshoz hasonlóan negatív bolygónak mondhatjuk. Míg előbbi társa a harcot, addig a Szaturnusz az árulást és a veszteséget jelképezi. Ugyanakkor a karmát is szimbolizálja, tehát nem véletlen, hogy igazi tanítóként tartják számon. Uralja a bakot, a vízöntőt és a szüzet.
Bizonytalanságot generál, ugyanis megmutatja gyenge pontjainkat, hibázási lehetőségeinket, és közben mindig emlékeztet, mit várhatunk rossz cselekedeteinkért cserébe. Aki felett uralkodik, az hajlamos lehet önmagát mások alá rendelni, könnyen válhat magányossá, ám ez ellen a legtöbb esetben harcolni fog.
Az Uránusz részben a vízöntő és a mérleg felett gyakorol hatást, de uralkodó időszakaiban mindenkit változtatásra sarkall. Jellemző rá a rombolás és az építés, valamint a szabadság iránti vágy.
Úgy vélik, hogy az Uránusz egy valódi jövőképet festő bolygó, avagy kifejezetten arra sarkall, hogy változtassunk, lázadjunk, alkossunk valami újat a régi helyett.
Mivel lobbanékonyság, hirtelenség is jellemzi, a változtatás iránti igény könnyen elsülhet katasztrofálisan is.
De nem feltétlenül eredményezi ezt, az Uránusz alkotásvágya időnként forradalmi eseményeket idéz elő – nem csupán az egyén, hanem az emberiség szintjén is.