A hétvégén ellepték a várost az ünneplőbe öltözött, virágokkal lázasan rohangáló családtagok és ballagók tömege. Itt az érettségi időszaka is. Ilyenkor, egy kicsit mindig visszarepülök az időben és elgondolkozok az iskolás éveimről. Most arról, hogy milyen is a jó tanár.
A jó tanár nem csak tanít. Nevel is, és egyengeti az utunkat. Igen, mert szerintem a szülői odafigyelés, támogatás és szeretet mellett, az ember életére óriási hatással vannak a tanárai. Egy-egy pedagógus hozzáállása mérföldköveket jelenthet. Örökre eltántoríthatnak bizonyos tudományoktól, és fordítva. Egy jó tanár figyel a tanítványára, segíti, inspirálja, meghallgatja, barátja, de ha kell igenis keménykezű és szigorú. Egy jó tanár, nem diktálja a tananyagot, hanem megtanít a tudás örömére. Nem arra kíváncsi mit nem tudsz, inkább arra, amit igen.
Egy jó tanár érezteti veled, hogy különleges és fontos vagy, de mégsem kivételez. Bátorít és észreveszi, ha támogatásra, dicsérő szavakra is szükség van.
A jó tanárt nem érdekli, mit mond a tankönyv, ő a szívéből tanít. Nem diktál és nem a saját szavait akarja visszahallani a feleletkor. Előad, ámulatba ejt és egy másik világba röppent arra a háromnegyed órára. A fegyelem ellenére mégis jókedv és lazaság uralkodik az osztályában.
A jó tanár nem tesz megjegyzéseket és nem forgatja a szemeit. Mellette nem érzi magát butának az ember, még ha nem is megy úgy a másodfokú egyenlet. A jó tanár órái előtt nincs gyomorgörcse a diáknak.
A jó tanár észreveszi a tehetséget és segíti a felszínre hozni azt, amit még a diák sem tud magáról. Határtalan türelemmel rendelkezik, és tényleg szereti a gyerekeket. A jó tanár egy kicsit szülővé is válik, akiben bízni lehet, számítani rá és kicsit cinkosa is a diáknak.
Csak remélni tudom, hogy mindenkinek volt olyan pedagógus az életében, akire jó szívvel gondol vissza és, hogy gyermekeinknek is lesz része igazán jó, tiszta szívű oktatásban. Évek távlatából látom csak, mennyi energiába, munkába, alázatosságba kerül tanárnak lenni, és szerintem megéri.
Megéri, mert elültet valamit a gyermeki elménkbe és szívünkbe, amit aztán egész életünkben magunkban érzünk.