🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
10/12 Bak
Elsőre kissé hűvösnek tűnhetsz, ám az ártatlan pofi mögött parázsló szexualitású személyiség rejtőzik. A szexben is magabiztosságot sugárzol, de előfordulhat, hogy elmulasztod kimutatni az érzéseidet.
Ha képes vagy elengedni a merevséged, akkor maximálisan oda tudsz figyelni majd a partneredre is, ehhez azonban az kell, hogy teljesen megbízz benne. A kemény munkád azonban mindig elvezet a célhoz, végsősoron pedig az orgazmushoz.
11/12 Vízöntő
Olyan szerető vagy, aki minden adódó lehetőséget kihasznál, ha azonban komoly kapcsolatban élsz, akkor képes vagy féken tartani a szexuális kalandvágyad.
Mindenre nyitott vagy, szeretsz kezdeményezni, és ami még jobb imádsz új szeretkezési módokat kipróbálni.
Spontán vagy és egy kicsit talán gátlástalan is, ám pont ettől leszel annyira különleges és ellenállhatatlan az ellenkező nem számára. A félénk férfiak akár meg is ijedhetnek tőled, hiszen imádod az extrém helyzeteket és szokásokat.
Gazdag képzelőerővel bírsz, kalandvágyból ötös vagy és szívesen játszol különféle szerepeket. Édes és érzékeny vagy, éppen ezért jó, ha olyan partnerre lelsz, aki mindezekre nyitott és segít neked abban, hogy együtt megvalósítsátok a legvadabb elképzeléseidet is.
Ha ugyanis minden a te elképzeléseid szerint történik, akkor garantáltan hatalmas élményben lesz részetek. Neked is és a párodnak is!