„Nem féltékeny vagyok, csak logikusan végiggondolva ez a helyzet gyanús” – mondta nemrég egy barátnőm. „Nem bántott meg, csak rosszul jött ki az egész” – hallottam egy másiktól az otthoni karácsonyi beszámoló során. Ezek a mondatok szöget ütöttek a fejemben, azóta pedig tudatosan figyelem őket. Nem csak másokon, magamon is. Mintha az érzéseink önmagukban nem lennének elég elfogadhatóak, ezért rögtön melléjük próbálnánk tenni egy lábjegyzetet. Kontextust. Vagy, ha úgy tetszik, egy felmentést.
Mintha attól félnénk, hogy ha csak úgy hagyjuk létezni az érzéseinket, akkor túl sokak lesznek, esetleg mi magunk válunk túl sokká.
Sokunkat úgy neveltek, hogy az érzésekhez magyarázat kell. Nem az volt a kérdés, hogy mit érzel, hanem hogy „miért érzed így”. És ez a miért gyakran nem kíváncsiság volt, hanem bírósági kérdés. Bizonyítsd be, hogy amit érzel, jogos. Hogy nem túlzó. Hogy nem vagy hisztis, érzékeny, hálátlan. Így tanultuk meg nagyon korán, hogy az érzés önmagában kevés – meg kell védeni, meg kell indokolni, hogy miért érezzük azt, amit.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
