Felmérések azt igazolják, hogy jóval többet hazudunk, mint gondolnánk.
A hazugságnak több oka lehet, de úgy tűnik, ez olyan, mint az olaj a gépezetben: kell ahhoz, hogy minden flottul menjen. Ha nem hazudnánk, nem lennének barátaink sem. A hazugság segít, hogy mások előtt jobb színben tűnjünk fel, vagy hogy elkerüljük a cselekedeteink kellemetlen következményeit, hogy több pénzt keressünk és a hibáinkat elfedjük.
Házasságkötés előtt a párok fele félrevezeti, megtéveszti a partnerét. A házasságkötés után inkább a védelmező hazugságok szerepe nő meg a partnerek között. Ezek az úgynevezett kegyes hazugságok, amikor azért hazudunk, hogy ne bántsuk meg a másikat, vagy nem mondunk el olyan dolgokat, amelyek miatt bosszankodna, megsértődne stb. Jobb, ha nem tud róla.
A hazudozás tanulható?
Úgy tűnik, felnőtt korunkra egyszerűen hozzászokunk a hazudozáshoz. Könnyedén hazudunk idegeneknek, a munkatársainknak, a barátainknak, a szeretteinknek. Az, hogy hazudunk, épp olyan alapvető dolog, mint hogy szeretnénk bízni másokban. A hazugság – bár nem szeretjük – mégis valami végtelenül emberi dolog.
Sissela Bok, a Harvard egyetem etikusa, hazugságkutató szerint a hazugság a hatalomszerzés egyik legegyszerűbb módja. „Sokkal könnyebb hazudni, hogy megszerezzük mások pénzét, mint leütni valakit vagy bankot rabolni.”
Tim Levine pszichológus szintén a hazugság természetét kutatja, és azt állítja, hogy az emberek a céljuk elérése érdekében hazudnak. „Akkor hazudunk, ha az igazmondás nem működik.”
Bruno Verschuere pszichológus az igazmondást természetesnek tartja, a hazugsághoz viszont szerinte erőfeszítésre, és éles, rugalmas elmére van szükség. A hazudozást is pont úgy tanuljuk meg, mint járni és beszélni. A gyerekek 2 és 5 éves koruk között tanulnak meg hazudni. A legtöbben azért hazudnak, hogy a függetlenségük fokát teszteljék. S bár a szülők aggályosnak tartják, ha a gyermekük hazudik, mert az ártatlanságuk elvesztésével társítják a hazudozást, Kang Lee, a Torontói Egyetem pszichológusa jó jelnek tartja, sőt a gyerek fejlődésének egyik mérföldkövének tekinti ezt.
Minél nagyobb egy gyerek, annál ügyesebben hazudik, mivel egyre jobban képes mások helyébe képzelni magát, és képes tervezni, önuralmat gyakorolni és figyelni.
Egyik hazugság a másikhoz vezet, és az újabb és újabb hazugságot szül. Tali Sharot, a Londoni Egyetem neurológusa bemutatta, hogyan válik egyre edzettebbé, ellenállóbbá az agyunk attól a stressztől és kellemetlen érzéstől, hogy hazudunk, könnyebbé téve ezáltal az újabb hazugságot. Megfigyelték, hogy az agyunk amygdala része, amely az érzelmi reakciókért felelős, az egyre több hazudozás eredményeként egyre gyengébben reagál a hazugságra, akkor is, ha komolyabb, nagyobb hazugságba kergetjük magunkat.
Ne hazudjunk?
Ahhoz, hogy boldoguljunk az életben, a tudásunkat másoktól szerezzük meg. Ha nem hinnénk az embereknek, nem lennének barátaink, ismerőseink, egyedül kellene boldoguljunk. Tim Levine pszichológus szerint annyi előnyünk származik abból, hogy hiszünk és bízunk az emberekben, hogy elhanyagolható az a sérülés, amit abból kapunk, hogy egyszer-egyszer rászednek minket.
Robert Feldman, a Massachusetts Egyetem pszichológusa hangsúlyozza, hogy a hazudozók előnyben vannak, mert az emberek nem a hazugságot keresik, és gyakran azt akarják hallani, amit hallanak.
Hajlamosak vagyunk elhinni olyan hazugságokat, amelyek a saját világnézetünket támasztják alá. Sőt, az emberek hajlamosak az ismert információkat igaznak vélni, azaz minél gyakrabban cáfolják meg vagy vonják vissza, annál igazabbnak tűnik.
A hazugság eleinte egyszerűnek tűnik, s talán ártatlannak is, de aztán függőséggé válik, és csapdába ejt. Ahhoz, hogy ne kelljen azon gondolkoznunk, kinek mikor mit hazudtunk, és hogy később ne keveredjünk bajba, jobb, ha nem hazudunk. Mondjunk igazat, ha nehéz is, többre megyünk vele, mint a hazudozással.